Lovas Rozi idén is a legjobb 30 év alatti színésznő

A legritkább esetben fordul elő, hogy egy színész két egymás utáni évben elnyerje ugyanazt a díjat a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Lovas Rozi alakítása A tanítónőben idén is meggyőzte a zsűrit, így a Miskolci Nemzeti Színház előadásában megformált Bródy-hősnő alakításáért újra elhozta a legjobb fiatal, 30 év alatti színésznő díját. A legjobb előadás az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a POSZT-on, amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.

A Fidelio díját a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi vette át, aki köszönetet mondott a darab rendezőjének, Rusznyák Gábornak és a színház miskolci vezetőségének, hogy neki adták a szerepet, valamint az egész miskolci társulatnak. A sort mestereivel folytatta, akik a Kaposvári Egyetemen tanították, így köszönetet mondott Babarczy Lászlónak, Znamenák Istvánnak, Balikó Tamásnak, Mohácsi Jánosnak, Réthly Attilának, Kelemen Józsefnek, Kelemen Mártinak, Kocsis Pálnak, Csáki Juditnak és Jászay Tamásnak.

A gálaestet vezető Lévai Balázs kérdésére, miszerint hányszor van még esélye megnyerni ezt a kategóriát, Lovas Rozi viccesen csak annyit válaszolt: „Nagyon szeretnék már harminc éves lenni.”

A szintén nagy szakmai- és közönségsikerrel bemutatkozó másik miskolci produkció, a Woyzeck a számos méltatás és pozitív visszhang ellenére nem kapott díjat az idei POSZT-on. 

A kategória férfi színész díját a Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.

A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.

A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.

A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.

A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.

A legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadásának zenéjéért.

A bírálók különdíjjal jutalmazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért.

A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.

A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos-díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere - aki a legjobb előadásnak járó díjat adta át a gálaesten - a találkozó lezárásakor azt mondta, hogy a szakma és a közönség szerint is az "egyik legjobb évjáratát" hozta idén a találkozó. Hozzátette: a baranyai megyeszékhelyen nemcsak a résztvevők, a verseny- és az off-programok látogatói, de minden, a pécsi utcákat járó embernek ünnepet jelentett a tíznapos fesztivál.

A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó június 5. és 14. között a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várta a látogatókat. Az off-programok 35 helyszínen 187 rendezvényt kínáltak.

A POSZT szakmai zsűrijének tagjai Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró, Jean-Pierre Thibaudat kritikus. A színész zsűri tagja Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba színművész voltak.

A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt, melyeket Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választott ki az általuk legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták a versenyprogram előadásait, de a szervezők pontos idei adatokkal csak később szolgálnak.





Fotók: Kálmándy Ferenc
Vissza

Gyászjelentés: Komáromy Éva

       „A nyári éjszaka háromszor mosolyog.      Az első mosoly a fiataloké, akik semmit sem tudnak.      A második a bolondoké, akik túl...

Tovább

Seres Ildikó így emlékezik Komáromy Évára

Drága Éva! Nyugodj békében!Csodás anyám (Kis éji zene), veszélyes ellenfelem (Csárdáskirálynő) és félelmetes anyósom (Elisabeth) voltál! Embernek, színésznek pedig igazi példakép!A revü-operett volt a kedvenc...

Tovább