A Vodafone mostantól kiemelt támogatója a Miskolci Nemzeti Színháznak

Öt éve van jelen Miskolcon a Vodafone regionális Ügyfélszolgálati Központja, ebből az alkalomból a mobilszolgáltató 5 millió forint támogatást nyújt a Miskolci Nemzeti Színháznak, jelentette be Diego Massidda a Vodafone vezérigazgatója hétfőn, a színházban tartott sajtótájékoztatón. 
 A Vodafone miskolci regionális központjában most zajló 450 millió forintos bővítéssel a Vodafone Magyarország miskolci beruházásai meghaladják az egy milliárd forintot. A Vodafone által a miskolci Macropolis épület-komplexumban igénybe vett terület 2700 m2-ről 4200 m2-re bővül, a foglalkoztatottak száma pedig 240 fővel 540 főre emelkedik a következő év folyamán. Az idén április elsején átadott új irodaterületeken mára már 84 új munkatárs dolgozik.
 „A Magyarországon idén 15 éve, Miskolcon 5 éve jelen lévő Vodafone második otthonra lelt Miskolcon. Az alaptevékenységen túl aktív szerepet vállalunk a város sport és kulturális életében is., a miskolci regionális központunk munkatársai például évek óta önkéntes munkával támogatják a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógia Intézetet, valamint a miskolci Gyermekvédelmi Központ Fruska Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthont. Ennek méltó folytatása a Miskolci Nemzeti  Színház támogatása.” - emelte ki Diego Massidda.
Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója elmondta: „A támogatást elsősorban a Miskolci Balett fejlesztésére és a szeptemberben műsorra tűzött Hamupipőke előadás létrejöttére fordítjuk. A Vodafone Magyarország példamutató támogatásával lehetőség nyílik arra, hogy a Miskolci Nemzet Színház az eddigieknél is színesebb repertoárt hozzon létre és bátrabban nyisson a különböző műfajok irányába. Nem véletlen, hogy egy fiatal csapat, a Miskolci Balett támogatására esett a választás, hiszen a fiatalok felé nyitás egyben az egész régió fejlesztésébe vetetett hosszú távú hit és bizalom szimbóluma is. Hogy ezt a  jelenlétet a kultúra támogatásával, illetve egy színházat őszintén szerető város intézményének támogatásával is fontosnak tartja hangsúlyozni a Vodafone, pontosan jelzi azt a szándékot, amely  a munkahelyteremtésen túl Miskolciak életének gazdagabbá, izgalmasabbá tételét is célul tűzi ki.”
„A Vodafone nemcsak fontos partnere Miskolcnak, hanem egyben sok szempontból minta is” - mondta Kriza Ákos polgármester. „Ahogy a Vodafone minél magasabb színvonalon szeretné kiszolgálni ügyfeleit, úgy Miskolc városa is a lehetőségeihez mérten szeretné úgy szolgálni az itt élőket, a miskolci polgárokat, hogy érezzék a törődést, hogy aki tehetséges és szorgalmas, itt, a városban találja meg hosszú távú boldogulását.” - tette hozzá a városvezető.
A jelenlegi beruházás eredményeképpen a miskolci Vodafone Regionális Ügyfélszolgálati Központ szolgálja ki a Vodafone több mint 2,6 millió magyarországi ügyfelét, valamint a Tesco Mobile ügyfeleit is. A miskolci központban dolgoznak a Vodafone Red Asszisztensek is, akik a korlátlan beszélgetést és törődést  is tartalmazó tarifacsomagok előfizetőinek villámgyors kiszolgálásáért felelősek.
Az immár 5 éves ügyfélszolgálati központ munkáját az ügyfelek 90% kiválóra értékelte. A központ munkatársai az elmúlt évek során a több százezer írásbeli válasz mellett több mint 9 millió hívást fogadtak és 46 millió percnyi beszélgetést folytattak az ügyfelekkel.


A Vodafone-ról
A Vodafone a világ egyik vezető mobilkommunikációs szolgáltatójaként öt kontinens 30 országában van jelen és további 50 partnerhálózattal rendelkezik, több mint 409 millió ügyfélnek szolgáltat szerte a világon. A Vodafone teljes körű mobil telekommunikációs szolgáltatásokat nyújt, beleértve a hang- és adatkommunikációt. A Vodafone Magyarország Zrt. 1999. november 30-án kezdte meg magyarországi működését. 
A Vodafone Magyarország integrált technológiai szolgáltató, amelynek portfóliójában a mobilkommunikációs, mobilinternetes és szélessávú adatszolgáltatások egyéni és üzleti felhasználók számára egyaránt megtalálhatók. 




Vissza

Két fesztiválon is díjazták Harsányi Attilát!

Újabb díjat kapott Harsányi Attila, ezúttal az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon nyerte el a legjobb férfi színésznek járó közönségdíjat a Gogol: Egy őrült naplója alapján színpadra írt Popriscsin című...

Tovább

Kiosztották az idei POSZT díjait!

Harsányi Attila színművészt és a Béres Attila rendezte A chicagoi hercegnőt is díjazták a POSZT-on!Az ünnepélyes díjátadó gálára ma este került sor. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díjával a...

Tovább

Évadzáró társulati ülés a színházban

„Kevés város büszkélkedhet ilyen színházzal” – Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház   A tavalyi évadhoz képest négyezerrel több, összesen 139.304 nézőt szólított meg a...

Tovább