A miskolci Don Giovanni Pilsenben hódít!

Július 6-án, hétfőn Európa egyik idei kulturális fővárosában, a csehországi Pilsenben (Plzeň) vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanni produkciója. A miskolci előadás az Armel Operafesztivál felajánlásaként és finanszírozásában jut ki Pilsenbe. A nagysikerű előadás karmestere Cser Ádám, rendezője Szabó Máté.

A tavalyi évben a vidéki operaelőadásokat felvonultató PRIMAVERA'14 Fesztivál előadásai közül a Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanni előadása nyerte el a PRIMAVERA’14 fődíját. A döntés értelmében idén Szabó Máté miskolci rendezése képviselheti Magyarországot a 2015-ös pilseni Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton. A zsűri indoklása szerint a színpadilag izgalmas, friss, sziporkázó rendezői felfogás miatt érdemelte ki a vendégszereplést a miskolci produkció.
A vendégjáték feltétele volt, hogy a társulat olasz nyelven játssza az operát, ezért a Miskolci Nemzeti Színház idén május 30-án új betanulásban mutatta be az előadást. A tavalyi magyar nyelvű bemutató után így Pilsenben eredeti nyelven hangzik majd el Mozart talán legmélyebb, legfelkavaróbb és legellentmondásosabb operája.
Pilsenben az Armel Operafesztivál több idei darabját is bemutatják, így színre kerül
a Szegedi Nemzeti Színházban Alföldi Róbert által rendezett Varázsfuvola, valamint a 2015-ös Armel Operafesztivál legjobb produkciója, a belga Muziektheater Transparant kortárs operája, az Alfred Hitchcock Hátsó ablak című filmjéből készült Private View is.
Július 6-án Plzeňben a főbb szerepekben Haja Zsolt (Don Giovanni), Cseh Antal (Leporello), Kozár Alinka (Donna Anna), Decsi István (Don Ottavio), Herczenik Anna (Donna Elvira), Molnár Ágnes (Zerlina), Kelemen Dániel (Masetto) látható. A Kormányzó szerepét Cser Krisztián énekeli.
Vissza

Május-júniusi jegyértékesítés

Kedves Nézőink!A május-júniusi jegyek értékesítése április 13-án 10 órakor kezdődik. A júniusi műsor itt érhető el...

Tovább

Színházi világnap 2018.

Ma van a Színházi Világnap, amelyet már 1962 óta ünnepelünk. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben felkér egy jelentős színházi alkotót, hogy megfogalmazza üzenetét a színházművészetről, kultúráról,...

Tovább

Regisztráljon Színházi Világnapi programunkra!

Kedves Közönségünk!Március 27-én a Színházi Világnap alkalmából a Bűn és bűnhődés utolsó, március 27-i előadására 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet a szabad helyek függvényében.Emellett különleges...

Tovább