Az egyetemistáknak is itt a helye! – a Miskolci Egyetem is csatlakozot

Dr. Deák Csaba kancellár és Prof. Dr. Torma András rektor plakátokon hívja fel az egyetemisták figyelmét a színházba járás örömeire. A Miskolci Egyetem is csatlakozott a Miskolci Nemzeti Színház Itt a helyed! kampányához.

– A színház számára rendkívül fontos, hogy az egyetemistákat is megszólítsuk – mondta el Béres Attila igazgató. – Egy a célunk az egyetemmel. Míg az universitas a szakma által képezi az értelmiségi ifjúságot, addig a színház a kultúra, a magas minőségű előadások által teszi ugyanezt. Mi is tanítunk, nevelünk, de emellett szórakoztatunk is, hiszen ma az igényes szórakoztatás egyetlen alternatívája a színház. A színházi élmény egyben kikapcsolódást is jelent. Az egyetemisták ilyenkor kipihenhetik magukat a szakmai munkával telt hétköznapok után, és elgondolkodhatnak az őket körülvevő tágabb világon – hangsúlyozta az igazgató.

Megkérdeztük az egyetemi vezetőket is, hogyan vélekednek a színház és a felsőoktatási intézmény kapcsolatáról.

Miért tartották fontosnak, hogy csatlakozzanak a Miskolci Nemzeti Színház kampányához?

Torma András: A Miskolci Egyetem nem egy átlagos magyar felsőoktatási intézmény, hanem szándékaink és hitünk szerint az Észak-Magyarországi Régió szellemi-tudásközpontja is. Messze több vagyunk tehát, mint felsőoktatási diplomát kibocsátó intézmény, ami alatt azt értjük, hogy a mintegy 600 oktató és 10 ezer hallgató igyekszik aktívan részt venni Miskolc Város és a Régió kulturális életében. A miskolci kulturális élet egyik gyűjtőközpontja a Miskolci Nemzeti Színház, amely az ország életében kitüntetett szerepet szerzett magának, és kivívta a legnépszerűbb színházak egyike címet. Ezzel a Színház bizonyította, hogy kiváló terepe a művelődésnek, és szórakoztatásnak, azaz olyan „hely” amelyet, érdemes meglátogatni. Mindezek alapján azért tartottuk a Nemzeti Színház kampányához való csatlakozást fontosnak, mert igazolni kívántuk a két intézmény közötti együttműködés jelentőségét, és fontosságát. Másik oldalról kiemelném azt a tényt is, hogy a Miskolci Egyetem célja a szakismeretek átadásán túl, az értelmiségi emberré válás elősegítése is, márpedig megítélésem szerint önmagában a szakismeretek biztosítása nem jelenti az értelmiségi személlyé válást. Ez utóbbihoz hozzátartozik – a szórakozáson túlmenően – egy egész sor tevékenység is, például a könyvolvasás, a színházlátogatás, és így tovább.

Deák Csaba: A Miskolci Egyetem célja, hogy – mint a régió legfőbb tudásbázisa – ne csupán afféle elefántcsonttoronyként foglaljon helyet a város határában, hanem meghatározó szerepet vállaljon a térség mindennapi életében, fejlődésében. Az egyetemek ún. harmadik missziója, amely egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a megújuló Miskolci Egyetemen is, az ipari-gazdasági kapcsolatok mellett a helyi közösséggel fenntartott egyéb kapcsolatrendszerek fejlesztését is magában foglalja, hogy az egyetem minden szempontból a helyi társadalom szellemi központjaként működjön. A színház szerepét, jelentőségét márpedig nem lehet eléggé hangsúlyozni egy közösség kulturális életében. Az egyetem új filozófiája tehát magyarázatot adhat arra, hogy miért is fontos az intézmény számára egy hasonló kampány.

Van-e valamilyen személyes élményük a Miskolci Nemzeti Színházzal, vagy valamely itt látott előadással kapcsolatban?

Deák Csaba: Őszintén elmondhatom, hogy gyermekkorom több, valóban életre szóló kulturális élménye kapcsolódott a Miskolci Nemzeti Színházhoz. Tizenévesen itt tekinthettem meg Henrik Ibsen Peer Gynt című, öt felvonásos, mintegy négy és fél órás darabját, mégpedig Blaskó Péter főszereplésével. Az előadás igazán elgondolkodtatott, komoly hatást gyakorolt rám, a gondolkodásomra. Giuseppe Verdi Don Carlos és Aida című operájának előadása úgyszintén lenyűgöző élményt jelentett számomra, ahogy például a Csárdáskirálynő előadása is, amelyet Jancsó Miklós rendezésében láthattam ugyanitt, a Miskolci Nemzeti Színházban.

Torma András: Számtalan személyes élményem volt, így meggyőződéssel vallom, hogy a Miskolci Nemzeti Színház méltó a nevéhez, a „nemzeti” kifejezés használatához, és olyan társulattal rendelkezik, amely az ország vezető színházai közé emeli.

Miért érdemes egy egyetemistának színházba járnia, milyen pluszt tud adni számukra egy előadás?

Torma András: Meggyőződésem szerint nem elég a szakmát, a szakismereteket megismerni, hanem az értelmiségi élethez szervesen hozzátartoznak egyéb „tudások” is. Ilyen egyéb „tudást” biztosít a Miskolci Nemzeti Színház, túl azon, hogy leköti a figyelmet, elgondolkodtat és beszéltet. Ezért érdemes a Miskolci Egyetem hallgatóinak színházba járnia, vagyis számukra a színház több, mint egyszerű időtöltés: szórakoztatás, elgondolkodtatás, a nézetek álláspontok ütköztetésének színtere, egyszerűen „jó hely”.

Deák Csaba: A huszonéves fiatalok életében a szórakozás éppúgy fontos, ahogy az egyetemen történő tanulás, a színház pedig amellett, hogy szórakoztat, egyaránt tanít, sőt nevel is, vagyis a szabadidő élménygazdag és kulturált eltöltésén túl hozzájárulhat a hallgatók szellemi gyarapodásához is. A jövő értelmiségét képző Miskolci Egyetem helyzete igen szerencsés abból a szempontból, hogy egy nagy múltú és múltjához ma is méltó színház érhető el a környezetében. Éppen ezért jó szívvel ajánljuk a hallgatóság figyelmébe a Miskolci Nemzeti Színház programjait.

A 2015/2016-os évadban az Egyetemi bérletben sokszínű, izgalmas előadásokat kínálunk a Miskolci Egyetem hallgatóinak. Ezek a Tosca, A nagy Romulus, az Egy csók és más semmi, a Zorba, a görög és a Liliom. Mert az egyetemistáknak is Itt a helye

Vissza

Gyászjelentés: Komáromy Éva

       „A nyári éjszaka háromszor mosolyog.      Az első mosoly a fiataloké, akik semmit sem tudnak.      A második a bolondoké, akik túl...

Tovább

Seres Ildikó így emlékezik Komáromy Évára

Drága Éva! Nyugodj békében!Csodás anyám (Kis éji zene), veszélyes ellenfelem (Csárdáskirálynő) és félelmetes anyósom (Elisabeth) voltál! Embernek, színésznek pedig igazi példakép!A revü-operett volt a kedvenc...

Tovább