Gyász: elhunyt Kulcsár Imre


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kulcsár Imre Déryné-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja életének 79. évében, 2012. november 28-án elhunyt.

Kulcsár Imre 1934. június 2-án született Miskolcon. Először tizenkilenc évesen, 1953-ban szerződött a Miskolci Nemzeti Színházhoz, az énekkarba. Hat év után Egerbe, majd Veszprémbe szerződött a Petőfi Színház egyik alapító tagjaként, ahol alkalma nyílt művészi képességeinek kibontakoztatására.
1965-ben újból a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként érett, szakmailag jól felkészült művészt láthattunk viszont a színpadon.
Lelkiismeretes, pontos, meggyőző jellemformálásával, muzikalitásával és biztos tánctudásával az egyik legsokoldalúbb művésze volt a társulatnak. Az évek múlásával könnyedén váltott többször szerepkört. Volt táncos-komikus, drámai hős, játszott vígjátékokban és karakterszerepeket alakított, de énekelt operában is. A magyar líra elkötelezett népszerűsítője volt. Rendszeres résztvevője volt a költészet napi, könyvheti rendezvényeknek, és a Tokaji Írótábornak.
Közel hatvanévnyi színházi pályafutása alatt több mint kétszáz szerepet játszott.
1998-ban Aase-díjat, 2003-ban Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon a legjobb férfi epizód alakításért Brighella-díjat kapott (Molnár: Játék a kastélyban – Lakáj).
Utoljára színpadon a Szomszéd férfi szerepében november 3-án láthatta a közönség A Gézagyerek című drámában.


Néhány szerepe:


Gyárfás Miklós: Egérút - Gyula
Čapek-Kohut: Harc a szalamandrákkal - Povandra Franci
Illyés: Fáklyaláng – Józsa
Miller: Az ügynök halála – Bernard
Rachmanov: Viharos alkonyat – Varabjov
Moliere: Tartuffe – Cléante
Kertész Ákos: Névnap – Mazur
Strauss: A denevér – Frank, fogházigazgató
Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? – Kiss, intellektuel
Fejes Endre: Vonó Ignác – címszerep
Buckman: Most mind együtt! – Geoff, a zenekar kottatárosa
Noel: Vidám kísértet – Charles
Kálmán: Marica grófnő – Hochstappler Móric báró
Ibsen: Peer Gynt – Von Eberkopf
Lehár: Cigányszerelem – Dragoján Péter
Lajtai – Békeffi: A régi nyár – Trafina
Dosztojevszkij: Karamazov testvérek – Ügyész
Huszka: Mária főhadnagy – Kászonyi ezrdes
Büchner: Danton halála – Fouqier-Tinville
Csiky: A nagymama – Örkény Vilmos báró
Rostand: Cyrano de Bergerac – Ragueneau
ifj. Dumas: A kaméliás hölgy – Varville báró
Szép Ernő: Háromlevelű lóhere – Parkőr
Wedekind: Lulu – dr. Hilti, Puntschuh úr
Bizet: Carmen – Dancairo
Lehár: Luxemburg grófja – Sir Basil
Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül – Lajos bácsi
Verdi: Traviata – Grenvil doktor
Szophoklész: Antigoné – Hírnök, Karvezető
Vörösmarty: Csongor és Tünde – Fejedelem
Puccini: Bohémélet – Alcindoro, gavallér
Lévay – Kunze: Elisabeth – Max
Shakespeare: Hamlet – Polonius
Rose: Tizenkét dühös ember – 9. esküdt
Molnár: Játék a kastélyban – Lakáj
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása – Pap
Müller-Tolcsvay-Müller: Isten pénze – Mr. Crumb
Steinbeck: Egerek és emberek – Főnök
Brecht - Weill: Filléres opera – Kimball, lelkész
Bizet: Carmen: Lillas Pastia
Kemény – Tömöry: Quasimodo – Elnök, főbíró
Dés: Valahol Európában – Tanár
ifj. Johann Strauss: A denevér – Blind
Dobozy-Korognai: A tizedes meg a többiek – Krasznavölgyi
Collodi-Litvay: Pinokkió – Gepetto
Poiret: Őrült nők ketrece – Tabaro, könyvelő
Arthur Miller: Közjáték Vichyben – Ferrand
Jávori Ferenc: Menyasszonytánc – Cosma
Bereményi Géza: Az arany ára – Detektív


A színházról nem tudok leszokni
Kulcsár Imre


Ötven év a színpadon, 195 szerep – ez áll abban a titkos füzetben, amelyet az első időktől a mai napig vezet Kulcsár Imre. Beszélgetésünk idején folytak Caragiale Farsang című darabjának a próbái, de ez a szerep – a rendőrbiztosé – akkor még nem szerepelt a füzetben. Majd a nyilvános főpróba után veszem fel a listára – mondja Kulcsár Imre.

– Az első tíz év során – 1951-61 között – lettem táncoskomikusból prózai színésszé. Az első évadban, még diákként, három operettben is táncoltam, s ez minimálisan 150 előadást jelentett – innen kezdődnek a rendszeres bejegyzések a kockás füzetbe. A táncos komikus pályafutásomhoz tartozik, hogy a Luxemburg grófjában a női szerepek kivételével szinte mindent eljátszottam az életem folyamán, előbb kisebb szerepeket, aztán táncos komikus voltam, később Sir Bazil, aztán meg a bírósági elnök. De vissza az első időkhöz: még táncosként mondtam az első prózai mondatomat G. B. Shaw Pygmalionjában, nem volt túl bonyolult: „Hagyja már békén!”, mégis rettentő hamisan. Ekkoriban történt, hogy egy tapasztaltabb miskolci kolléga azt tanácsolta: Nézd Imre, ez egy nagyon nagy társulat, itt minden szerepre öten várnak, menj egy kisebb színházba. Így kerültem 1959-ben két évadra Egerbe.
– Amikor a Luxemburg grófja táncos komikusa az előadás délelőttjén berekedt, én ugrottam be. Most már szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy az én alakításomat jobbnak ítélték. Ezért mondják, hogy a színésznek nem szabad megbetegednie, mert mi van, ha a beugró a jobb. Innentől aztán enyém volt Brissard szerepe. Eger azért is fontos a számomra, mert 61-ben a költészet napján két József Attila verset szavaltam itt, tehát pályámnak a máig fontos versmondó része is innen datálódik.
– 1961-ben alapító tagja lettem a veszprémi Petőfi Színháznak, ahol a pályámra nagy hatást gyakoroló Lendvay Ferenccel, az országosan ismert és elismert színházcsinálóval hozott össze a sors. Itt aztán 61-től 65-ig – szinte magam is alig akarom elhinni – 24 szerepet játszottam. Olyanokat, mint a Kőszívű ember fiaiban Baradlay Jenőt, a Liliomfi címszerepét, a Pillantás hídról Rodolfóját, és játszottam Németh László Nagy családjában is. 1965-ban pedig – Lendvay hívására – visszaszerződtem Miskolcra. Volt némi fanyalgás, kétkedés, hogy mit is tanulhatott azóta ez az egykori segédszínész. De ez erőt adott, mert bizonyítani kellett.
– Ekkor indult tehát a miskolci életem másodszor, s mindjárt az Éjjeli menedékhelyben Bubnov szerepével. Ebben az időszakban meghatározó élményem volt Nyilasi Judit, aki keménykezű rendező volt, de én szerettem vele dolgozni, mert fegyelmezett volt, pontos és természetesen tehetséges. És ekkor, 68-ban zajlott életem egyik nagy eseménye is: Illyés Gyula Fáklylángjában (Jurka László rendezésében) Bessenyei Ferenccel játszottam. Ő volt Kossuth, én pedig Józsa Mihály, s a harmadik felvonásban már az enyém volt a jelentősebb szerep. És Bessenyei, az akkor országosan ismert színész abszolút segítőkész partnerem volt. Nem játszotta a fővárosi sztárt, sem a szerepében, sem velem szemben. Talán ma már elmondhatom, hogy meggyőződésem szerint életemben a Fáklyalángban voltam a legjobb.
– Pályafutásom csúcspontja pedig az 1976-77-es évad volt. Ugyanis négy főszerepet játszottam – Scserbacsov: Dohányon vett kapitány  – Akaki ceremóniamester; Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? – Kiss, az intellektuell; Fejes Endre: Vonó Ignác – Vonó Ignác; Bertha Bulcsú: A fürdőigazgató – Bódis Imre főhatósági ellenőr. Számomra akkor sem az volt az érdekes, hogy egyszerre ennyi főszerepet kaptam, hanem az, hogy lendületben voltam. Minden sikerült, és időm se volt azon gondolkozni, mi is történik. Ez aztán véget ért. A következő évadban a négy szerepemből már csak kettő volt jelentős, s volt egy kifejezetten pici is. Ekkor bizony belül, de csak is belül, sértve éreztem magam. Évekkel később, Galgózcy Judit főrendezősége idején, 1988-tól megint jó szerepeket kaptam. Még operát is énekeltem, a karmester „feldezettjeként” Dancairót a Carmenben.
– A színészi pálya alaptétele, hogy a sikert nehezebb elviselni, mint a bukást. Mert a sikerektől el lehet szállni. Lehetek én az egyik szerepemben fantasztikus, a következőben ettől még úgy megbukhatok, hogy csak na. Ezt tudomásul kell venni, erre fel kell készülni. Ilyen esetekben – mert vannak bizony ilyenek – a színész hajlamos ezt, azt mondani, hogy rossz volt a darab, a partnerek, a rendező, de hát legyünk őszinték, volt eset, amikor bennem volt a hiba.
– Sokáig bután halogattam egy döntést: nem akartam nyugdíjba menni, mert azt hittem, akkor vége a világnak. Aztán 1996-ban ez is megtörtént, és túléltem, sőt. A szíház jelenlegi igazgatója, Hegyi Árpád Jutocsa azóta is sok szép szerepet biztosít a számomra: Tizenként dühös ember, Makrancos hölgy… és a Farsang, de ez még nincs benne a füzetben. Volt kollégám, aki alig várta a nyugdíjat, hogy járhasson horgászni. De én színész vagyok. És ez a hobbim. És ahogy ötven év után a dohányzásról sem lehet leszokni, a színházról sem lehet. Én legalábbis – ez utóbbiról – nem tudok.

Lejegyezte: Kornya István (2002)
Vissza

Januári jegyértékesítés

Kedves Közönségünk!A januári jegyértékesítés december 13-án szerdán, 10.00 órától veszi kezdetét!...

Tovább

Gyászjelentés: Komáromy Éva

       „A nyári éjszaka háromszor mosolyog.      Az első mosoly a fiataloké, akik semmit sem tudnak.      A második a bolondoké, akik túl...

Tovább