Doktor - A Te Álmod!

HU
| BEMUTATÓ: 2018. május 04. | IDŐTARTAM: 60 PERC

SZEREPOSZTÁS

Doktor: Somhegyi György/Mátrai Lukács Sándor

Róza: Boncsér Sára

Szolga: Bárnai Péter/Nagy Dóra/Soós Attila

 

Rendező: Soós Attila

Dramaturg: Muhi Zsófia

Jelmeztervező: Boncsér Szofi

Rendezőasszisztensek: Piróth Kinga és Kalmár Balázs


BŐVEBBEN KEVESEBB

Az előadásról

Franz Kafka Egy falusi orvos című művének színpadi adaptációja alapján

A Közönség álmait felhasználva

Álmaink mindig is voltak, vannak és lesznek is. Hatással vannak mindennapjainkra, a közérzetünkre, mégis sokszor háttérbe szorulnak, nem tulajdonítunk nekik kellő jelentőséget, sokszor feledésbe is merülnek. A Doktor – A Te Álmod lehetőséget nyújt a résztvevők számára kiszakadni a hétköznapok rohanó, kapkodó állandóságából, a néző szemei elé tárva a sokszor elfojtott álomtartalmakat.

 

A Trojka Színházi Társulás művészeti vezetője, Soós Attila, a Színház és Filmművészeti Egyetem 2009-ben induló fizikai színházi koreográfus-rendező szakán végzett 2014-ben, Horváth Csaba első osztályában. A Trojka Színházi Társulást 2013-ban alapította, még egyetemi évei alatt. A trojka oroszul hármas fogatot jelent. Ez az elnevezés a Trojka Színházi Társulás alkotói folyamatának három alappillérére utal: az adaptációra, a mozgás és a gesztusnyelv egységére, a zeneiség és képiség kiemelésére. Az adaptáció során a választott regény, novella kiegészül az alkotók személyes tapasztalataival, személyes értelmezésükkel hozva létre a végül színpadra kerülő előadást.


BŐVEBBEN KEVESEBB

ELŐADÁSOK

2018. május 04.

péntek | 19:30 | JÁTÉKSZÍN
Trojka Színházi Társulás előadása
Jegyvásárlás