Klamm háborúja

„Az iskola kényszer. Mindig is az volt, és mindörökre az is marad, és tanár és diák egyaránt éppen ennek a kényszernek köszönheti, hogy egyáltalán létezik.” (Kai Hensel: Klamm háborúja)

A 2002-ben Német Ifjúsági Színházi díjjal elismert dráma egy paranoiás pedagógus megőrülésén keresztül, szélsőséges pedagógiai szituációk szinte minden lehetséges alapproblémáját körbejárva írja le egy tanár és egy osztály különös háborújának történetét. Egy osztály tanulói levélben tudatják tanárukkal, hogy felelősnek tartják öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. Klamm tanár önkéntelenül is felveszi a harcot, megpróbál szembeszállni a teljes ellenállással és normális hétköznapi keretek közé visszaterelve a történéseket tovább tanítani, ám lassan ráébred, hogy ez már nem lehetséges. Hibát követ el: magyarázkodni kezd, a diákok azonban makacsul hallgatnak.  Klamm minden létező módszert bevet: ígér, könyörög, fenyegetőzik, megalázkodik. Végül saját háborút hirdet hát az egész iskola, kollégái, felettesei ellen. Am a diákokat ebben a furcsa háborúban nem tudja maga mellé állítani.  Végső kétségbeesésében olyan tabukat is néven nevez, amelyek alapjaiban rengetik meg a konvencionális iskolai normákat is, így a darab során felszínre kerül minden szenny, ami egy pedagógusi munkával eltöltött élet során fölhalmozódhat egy pedagógusi munkára alkalmatlan lélekben.  Klamm végképp elveszíti a talajt a lába alól, kétségbesett harca végül teljes kudarcba fullad.

A fentiekből leszűrhető, hogy a mű az egymás közti társas kapcsolatoktól kezdve egészen az alapvető erkölcsi normák helyes értelmezésig olyan problémákkal szembesíti a kamasz közönséget, amellyel nap mint nap találkoznak, találkozhatnak. Elgondolkoztatva segít fejleszteni a tizenévesek kommunikációs-, konfliktuskezelő- és empatikus készségét, a tanár-diák viszonyon keresztül világítva rá arra a tényre, hogy hová vezet, ha életünkben helyet kap a harag, a megbántottság, a kirekesztés, a sértettség. A mindennapi életre lefordítható elsődleges erkölcsi tanulság az, hogy igyekezzünk kimondani mindent, így a probléma láthatóvá válik és könnyebben megoldható, helyrehozható. Ennek eléréséig azonban hosszú út vezet. Mi megpróbálunk segíteni az első lépésekben a tudatos együttműködés, az önkontroll, a jövő felé irányultság és a helyes mérlegelés rendkívüli fontosságának kihangsúlyozásával.  Aztán... „A következő órán meg majd szépen folytatjuk ott, ahol abbahagytuk...”