Mi és Miskolc, avagy \\

Tegnap, 2012. június 17-én este 8 órakor a két héttel ezelőtt Budapestről gyalogszerrel útnak indult új társulati tagok megérkeztek a Miskolci Nemzeti Színházba - elcsigázva, de lelkesen. A hegyen-völgyön át gyalogló fiatal színészeket, valamint a velük tartó rendezőt (Szőcs Artur) és írót (Deres Péter) a Nagyszínházban várta a régi társulati tagok mellett Kiss Csaba igazgató és dr. Kriza Ákos polgármester is.

A tapasztalt túravezető segítségével megtett út során, az együtt eltöltött idő alatt az alkotóművészek megalkották egy előadás alapjait, amely a tervek szerint 2012 szeptemberében lesz látható majd a Csarnokban.

Bővebben a Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé című előadásról ►

Vissza

Az Európai Színházi Unió tagja lett a Miskolci Nemzeti Színház

Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház 2023 novemberében. A legjelentősebb európai színházakat magába tömörítő unió célja a nemzetközi kapcsolatok építése,...

Tovább

Decemberi jegyek

Kedves Közönségünk!A decemberi jegyek értékesítése november 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése november 15-én 10 órakor kezdődik.A decemberi műsor megjelenése a...

Tovább