A Kaukázusi Krétakör (16)

A Kaukázusi Krétakör (16)

rendező

Szőcs Artur

író

Bertolt Brecht-Paul Dessau

műfaj

Színmű Két Részben

bemutató

2017. 09. 30.

időtartam

190 perc

Polgárháború dúl. Éjszaka van, a palota üres, mindenki elmenekült. Az ellenség bármely pillanatban felbukkanhat. Egy szolgálólány térdel egy alvó kisgyerek mellett az elhagyatott udvaron. A kormányzó feleségének gyereke, akit anyja hátrahagyott a nagy sietségben. Innentől kezdve a szolgálólány és a kisfiú sorsa összefonódik. A lány vállalva minden kockázatot, éhezést és kirekesztést, a gyerekkel együtt menekül az üldözők elől. Majd rövid időre ismét béke lesz: a vérszerinti anya visszaköveteli a gyermeket, akit egyszer már elhagyott. Bíró elé kerül az ügy. Mi lesz az ítélet?

Igazság, jóság, anyaság a legvéresebb időkben, mindez Brecht kíméletlen világában, amely nem mutatja jobbnak az embereket, mint amilyenek, de előtérbe helyezi azokat, akik tartásukkal kitűnnek a tömegből. 


Köszönjük a MiReHuKöz Nonprofit Kft. közreműködését az előadás létrejöttében.  


Az előadás a Suhrkamp Verlag AG engedélyével, a Hofra Kft közvetítésével jött létre.


Szereplők, alkotók

Játsszák:
LÁNG ANNAMÁRIA Jászai-díjas m.v.
SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
TENKI DALMA  
PAPP ENDRE
TAKÁCS MÁRIA

GORGYÁN NOEL
CSONTOS OLIVÉR
PURINSZKI BÁN


Látvány: KOVÁCS DÁNIEL
Dramaturg: SLÁRKU ANETT
Korrepetitor / Zenész: RÁKAI ANDRÁS
Videótechnika: HAJDÚFI PÉTER
Rendezőasszisztens-Ügyelő: EGYÜD TÜNDE


Rendező:


Videó