Azt Meséld El, Pista!

Azt Meséld El, Pista!

rendező

író

műfaj

bemutató

2018. 05. 18.

időtartam

120 perc

„ Mi lenne, ha Örkény István egy nap újra megjelenne, egy színházban, egy színészben, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, mesélni kezdené – néha felállna – az életét, azután megint eltűnne? Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.”

Bereményi Géza


Az előadás bemutatója 1996-ban volt Budapesten, a Komédium Színházban. 2001-ben került át az Örkény István Színházba. Több mint 550- szer került színre.

Számtalan helyen voltak már együtt, Örkény és Mácsai, Budapesten, vidéken és külföldön egyaránt. A Televízió először 1999-ben sugározta az előadóestet, amely többször hallható volt a Rádióban, hangoskönyv-formában is megjelent, és kiadták könyv alakban is.

 „Ez az előadás színészi életem egyik legszemélyesebb fejezete lett. Nem a szerző és a színész kapcsolata ez. Hiányzik közülünk az írott alak. Ettől a szövegtől, azaz Örkény Istvántól kaptam a színészi munkám legeredetibb sikerét. Bizonyos, hogy ebben övé a nagyobb rész.

Mácsai Pál

 

"Mácsai olykor föláll a székről, közelebb lép hozzánk, a tekintetünket keresi, szeme cinkosan villan. A gondolatsorok végén megáll, eltűnődik, amíg kicseng a tanulság. A hétköznapi evidenciák bölcseletével bizonyítja, hogy a polgári tisztánlátással, hősies pózok nélkül sem akármilyen kalandvégigélni egy olyan makulátlan életet, amilyen az Örkény Istváné volt.

Koltai Tamás


Galéria

Szereplők, alkotók

Az író szavaiból összeállította

Bereményi Géza és Mácsai Pál

 

elmondja

Mácsai Pál