
rendező
író
műfaj
bemutató
2025. 04. 23.
időtartam
Lengyelországból a tízéves Teatr Rozbark érkezik, akik a Kései szerelmesek a hold havában című produkciót hozzák el. Az előadás koreográfus-rendezőjével, Anna Piotrowskával és társulatával a közönség az utóbbi években már találkozhatott, mint ahogyan a Miskolci Balett is rendszeres vendége a Teatr Rozbark-nak a többéves együttműködésnek köszönhetően. Idén is izgalmas előadással készülnek: az egyik legkiemelkedőbb belga szürrealista, René Magritte munkássága ihlette a produkciót, akinek a festményei Anna Piotrowska szerint olyanok, mint a megmerevedett, megfagyott pillanatok, és azt mutatják meg, hogy ha hagyjuk, a hétköznapok is lehetnek különlegesek, mert csodák bármikor történhetnek. A közönség itt is megtapasztalhatja a társulat fő törekvését: lebontani a színház és tánc közötti határokat.