
rendező
író
műfaj
bemutató
2025. 04. 25.
időtartam
Szabó Lőrinc „Te meg a Világ” című verseskötetének inspirációjából született meg az az atmoszférikus képi világ, mely tükrözi a költő ezen életperiódusában írott műveinek gondolatiságát, valamint az ÉN és TE, a tömeg és az egyén viszonyára vonatkozó tematizálást. A költő kérdésfelvetései bár magukban hordozzák állandó aktualitásukat, most, mikor talán változni kényszerül a világ, még nagyobb hangsúlyt kap az önelemzés, az egyén szerepe, felelősségvállalása és ily módon a társadalomban, kapcsolati hálójában elfoglalt helye.
Következő Előadások
Szereplők, alkotók
Előadja: az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat:
Chiara Alessandro
Bartek-Bódi Bianka
Yun Ju Huang
Clark David Bonus Ortega
Molnár Viktória
Valkovics-Dowidat Sára
Koreográfus: Fodor Zoltán
Látvány és fényterv: Fodor Zoltán
Zene: Gergely Attila
Díszlet: Rákay Tamás
Jelmez: Veréb Diána Sára
Dramaturgia: Juhász Károly
Létrejött az Balatonföldvár Város Önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Előadó és Alkotóművészetért Alapítvány támogatásával.
Az előadás az Inversedance Társulat és a Nemzeti Táncszínház koprodukciójában valósult meg