Horizont Táncfesztivál - Zárt ajtók (14) / Rooster (Kakas)

Vasas Művek – Zárt ajtók (14)

Az előadás hossza 40 perc.

A két szereplő kapcsolódni vágyik. Az alapvetően túlélési ösztönből fakadó, pszichológiai és emocionális jólét iránti vágy diktálta elementáris erő nem több ennél: ösztön, ami azonban alakítja emberi kultúránkat, normáinkat, értékeinket, és ami nélkül elképzelhetetlen nyelvi és kognitív fejlődésünk.

De mi történik akkor, ha ezek a normák, vélt és valós kulturális értékek és hagyományok felülírják alapvető szükségleteinket? Hogyan lehet hűnek maradni érzékeinkhez, amikor társas kapcsolataink szokásjogok, formarendszerek közé szorul, amikor a kommunikáció nem a kapcsolódásról szól, hanem egyfajta folyamatos társadalmi önkifejezésről, önmegfogalmazásról – önmagunk kitalálásáról, melyben minden kapcsolat kellékké, az öndefiníciós szótárban egy szócikké válik.

A másik jelenléte egy inger a színpadon. Inger, mely azonnal kérdéssé, kihívássá, támadássá válik. Két ember találkozásában mindig értékrendek, szokások, hagyományok, nyelvek találkoznak. Elvárások. Megfelelési kényszerek. A másiknak helyet kell kreálnom magamban, és bennem csak a saját szabályaim, saját tapasztalati tengelyem szerint találhat értelmet ő. Így értelmeződik újjá saját létem is a másikban. 

Egy egyszerű ösztön: hogy két ember, ha rájuk zárják az ajtót, az üres térben kapcsolódni vágyik. Erre épül modern civilizációnk, az emberiség történelmének nagyobbik fele – ha nem az egésze. Ennek az univerzálénak kortárs lenyomatát kívánjuk megmutatni: két ember találkozásában a színpadon.

National Dance Foundation: ROOSTER (KAKAS) by Barak Marshall

Az előadás hossza 25 perc.

 A darab a lengyel jiddis szerző, Isaac Leib Peretz „A hallgatag Boncse”, valamint Samuel Beckett „Godot-ra várva” című művei, illetve a Biblia és a jemeni folklór történetei alapján készült. A mű ideje este 10-kor kezdődik, hajnalban ér véget, és végigköveti a főszereplő álmát, aki a szeretet megtalálására tett folytonos kísérletei során mások féltékenysége és kegyetlensége áldozatává válik.

„…Boncse ember volt; ismeretlenül élt, csendben, és csendben is halt meg. Átment a világunkon, mint egy árnyék. Amikor Boncse megszületett, senki sem ivott bort; nem hallatszott poharak csilingelése. Amikor konfirmált, nem mondott ünnepi beszédet. Úgy élt, mint egy homokszem, teljesen egyforma a többivel, és amikor a szél végül felemelte, és átvitte őt az óceán másik partjára, senki sem vette észre, senki sem… /I.L. Peretz, A hallgatag Boncse/