Így Szerettek Ők - Kosztolányi Dezső

Így Szerettek Ők - Kosztolányi Dezső

rendező

Réczei Tamás

író

Nyáry Krisztián

műfaj

Felolvasószínház Nyáry Krisztián Kötete Alapján

bemutató

2018. 11. 13.

időtartam

70 perc

Az 50 éves Kosztolányi Dezső már nagybeteg volt, amikor egy visegrádi üdülőben pihent feleségével, Harmos Ilonával. Itt nyaralt a 36 éves Radákovich Mária is kisfiával, de férje nélkül. A Visegrádon megismert fiatal nő hamar rabul ejtette Kosztolányit. Beszélgetések, közös séták, majd titkos légyottok követték egymást. Ilona mindent sejtett, de arra számított, hogy a nyaralással a liezon is véget ér majd. Nem így történt. A mindennapos őrlődés közben Kosztolányi megírta legszebb szerelmes versét, a Szeptemberi áhítatot. Ez volt az egyetlen, amelyet nyomdába adás előtt nem mutatott meg a feleségének. Nem neki szólt. Egy nap végül felbukkant Mária férje is, aki felszólította a költőt, hogy váljon el, vegye el Máriát, vagy pedig álljon ki vele párbajozni. Végül sem párbaj, sem válás, sem esküvő nem lett. Helyette újabb műtétek, kórház, kényszerű némaság következtek. A visegrádi nyaralás után kicsit több mint egy évvel Kosztolányi már a halálos ágyán feküdt.

A Nyáry Krisztián kötete alapján készült felolvasósorozat a legnagyobb magyar írók, költők szerelmi háromszögeit mutatja be, eredeti dokumentumokkal.

Szereplők, alkotók

Szereplők:

Kosztolányi Dezső: FANDL FERENC

Harmos Ilona: SZIRBIK BERNADETT

Radákovich Mária: TENKI DALMA

 

Rendezőasszisztens: HADHÁZY ILDIKÓ

Rendező:

RÉCZEI TAMÁS