Különös Házasság - A Komáromi Jókai Színház Vendégjátéka

Különös Házasság - A Komáromi Jókai Színház Vendégjátéka

rendező

Valló Péter M.v.

író

Mikszáth Kálmám

műfaj

Színmű

bemutató

2016. 04. 23.

időtartam

150 perc

Mikszáth Kálmán híres regénye, melyből Závada Pál készített nagyszerű színpadi adaptációt a 19. század első éveibe kalauzol minket. A nyári szabadságát töltő Buttler János grófot, Dőry báró arra kényszeríti, vegye feleségül a helyi plébános által megejtett lányát, így leplezve a család becsületén esett foltot. Buttler akárhogy tiltakozik, s fogadkozik, hogy ő már eljegyezte Horváth Piroskát, szomszédjuk leányát, a csábító pap összeadja őket. Így indul a történet… 
Buttler pert indít a házasság érvénytelenítésére. Az ügy azonban túlnő a szereplőkön: az egyház a papi botrány leplezése, a magasabb társadalmi körök pedig a Dőry család érdekében kísérlik meg rávenni Buttlert a helyzet elfogadására. A gróf azonban kitart szándéka mellett. Ám a lefizetett tanúk ellene vallanak, s a szentszék a házasságot érvényesnek nyilvánítja… Hiába van a grófnak pénze, rangja, kapcsolatai – ez már kevés ahhoz, hogy igazságát érvényre juttathassa. „Szomorú, hogy a hadihajón – amelyet el kellett süllyesztenünk, mert rajta voltak az ellenségeink – rajta volt az ön búzája is…“ – zárja le végül az ügyet Fischer érsek. 
Buttler Jánosnak ezek után nincs több választása, elfogadni a társadalom által ráerőltetett igazságtalanságot, vagy...? 
Mikszáth regénye nem csupán egyházellenes vádirat, hanem arról a mechanizmusról vall nagyon pontosan, ahogy az igazság eltusolását intézik bizonyos szervek és intézmények, ahogy kéz-kezet mos alapon elferdül, eltorzul egy helyzet… Sajnos a 19. század óta ez a módszer nem sokat változott, az állami, egyházi, hatalmi összefonódásokkal szemben az egyén igazsága óhatatlanul elbukik. 
Az előadás időtartama 2 óra 40 perc szünettel együtt.

Galéria

Szereplők, alkotók

Buttler János gróf - Tóth Károly
Dőry István báró, főszolgabíró - Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Dőry Mária, a lánya - Bárdos Judit m.v.
Horváth Piroska, Buttler menyasszonya - Drága Diána m.v.
Bernáth Zsiga, Buttler barátja - Szabó Viktor
Medve Ignác, orvos - Horányi László m.v.
Szucsinka plébános - Mokos Attila
Horváth Miklós, Piroska apja - Skronka Tibor
Vidonka ezermester - Olasz István
Fáyné, Buttler nagynénje - Holocsy Krisztina
Madame Malipau társalkodónő - Tar Renáta Bandor Éva (Jászai Mari-díjas)
Pereviczky ügyvéd - Majorfalvi Bálint
Jeszenka pandúr - Bernáth Tamás
 
Ügyelő - Nagy László
Súgó - Leczkési Dóra
Hangtechnikus - Görözdi Szilárd
Fénytechnikus - Rózsás Silvia, Tárnok Dávid
Fodrász, sminkes - Tóth Simona
Kellékes - Kiss Mónika
 
Díszlettervező - Valló Péter m.v.
Jelmeztervező - Gadus Erika m.v.
A rendező asszisztense - Balaskó Edit
Rendező - Valló Péter m.v.