Sirály (Kamara)

"Elég szívesen írom, noha sokat vétek a színpad törvényei ellen. Komédia, három női, hat férfi szereplő, négy felvonás, tájkép (kilátás a tóra); sok beszélgetés az irodalomról, kevés cselekmény, öt pud szerelem."
(Csehov levele a Sirályról)

A magyar színház történetében eddig nem volt példa arra, hogy egy színházon, egy társulaton és egy évadon belül kétszer, két rendezésben és szereposztásban mutassák be ugyanazt a darabot. A Miskolci Nemzeti Színház idei évadában a Sirály, Csehov egyik legmélyebb és legszebb drámája lett ennek a rendhagyó vállalkozásnak a kiszemelt darabja. Az első Sirály előadás bemutatója 2013. december 7-én lesz látható a Kamaraszínházban, Kiss Csaba rendezésében. A Csarnokbeli előadást Rusznyák Gábor rendezi, bemutató: 2014. február 1.
A két előadás két különböző fordítást használ: Makai Imre (1972), Morcsányi Géza (1999).

A Sirály Csehov legszemélyesebb és a legnagyobb bukást megélő, aztán szélsőséges lelkendezést kiváltó drámája. A szereplők története, jelleme a Csehov környezetében élő emberekéhez hasonlít, s bár sűrít, felcserél, összevon, Csehov talán egyetlen művében sem szól ilyen közvetlenül magánéletének eseményeiről, érzelmeiről. Az író hátrahagyott jegyzetfüzetei is tanúsítják, hogy a legkisebb részletekig, a zongora alakú felhőtől a horgászásig, Nyina alakjától a két író összetett figurájáig, valóban a legszemélyesebb vallomás a Sirály.

Az egyik ilyen meghatározó életrajzi szál: Csehovnak volt egy közeli író barátja, Ignatyij Potapenko, aki elcsábította Csehov vidéki nyaralásait meghatározó szerelmét, a szép és fiatal Lika Mizinovát. Párizsba költöztek, ahol gyermekük is született. A darab bemutatója után Csehov sok kritikát kapott arról, hogy a neves író, Trigorin alakjában egyértelműen felismerhető barátja.

Vagy egy másik igaz történet: Csehov egyik nagy szerelmének, Avilovának a titkos szerelmi vallomása egy az egyben Nyina gesztusa Trigorin felé: egy medált ad neki, melybe bele van vésve egyik könyvének a címe és egy oldal-sorszám: „Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd”. A számos önéletrajzi utalás miatt a bemutató után tucatnyi nő vélte magát felfedezni Nyinában.


Gyuriska János, Trigorin: „Csehov viszonylag fiatalon írta meg a Sirályt. Van tehát egy fiatalember, író ember, aki korban pont Trepljov és Trigorin közé esik, így mindkettőre rálát. Aki nem az igazat mondta meg, hanem az őszintét. Aztán az más kérdés, hogy később az az őszinte igaznak bizonyult. Van egy ember, aki jól ismeri a nagyvárost, de unalmasnak találja, sokkal színesebb neki a kisváros élete annak embereivel. Nem magamról beszélek, de én is pont így vagyok vele. Engem mindig az ember, a másik ember érdekel abban, amit csinálok. Nem érdekel Molière, Shakespeare vagy Csehov, hanem az, hogy mi történik általa azokkal, akik velem szemben ülnek, vagy mögöttem állnak, vagy mellettem fénylenek.”


Bohoczki Sára, Nyina: „Én még hiszek ilyenben, hogy szerepálom, ami most utolért. Mindig találtam kapcsolódási pontokat a szereppel, amit játszom, de most nem, mert konkrétan a szerep vagyok. Hogy miért vagyok Nyina? Azért, mert ugyanolyan ébren álmodozó vagyok, mint ő. Ez a folyamatos önreflexió, ami őt jellemzi, nagyon érvényes rám is. Sok elképzelésem volt az életről, hogy hogyan lehetnék boldog, de rájöttem, hogy nem vagyok alkalmas rá. És az a fajta gyerekség, ami ebben a nőben van, az bennem is mindig ott lesz. És mindig bennem lesz ez a boldogtalanság, még akkor is, ha úgy érzem éppen, hogy boldog vagyok. De én ezt az utat választottam”.

Az önéletrajzi elemekkel átszőtt történet mellett nincs még egy olyan Csehov mű, amely ennyire feszegetné a művészet kérdését, viszonyát a valósághoz, célját, értelmét. Nemcsak Trepljov figurája képviseli az új forma hirdetését, hanem maga a darab újszerű, a klasszikus drámaformával szakító felépítése is. A színpadi történet szokványos, de a gördülékeny, lendületes cselekmény helyére a lélektani ábrázolás rendkívüli finomsága, és a megfoghatatlan hangulat megteremtése lép. Ezzel Csehov új fejezetet nyit a színház történetében.

Kiss Csaba, rendező: „Egy rendező, aki a Sirályhoz nyúl, nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a darab egy előadással kezdődik, mely az új forma bejelentésével lép fel. „

Az alkotók az egész próbafolyamat során törekedtek arra, hogy megragadják azt az új formát, amiről Trepljov végig beszél. Hogy ne figurák üljenek négyfalú szobában és „utánozzák azt, hogyan esznek, isznak, szeretnek az emberek”, hanem sorsokat, emberi sorsokat legyen képes megmutatni az előadás. Ez a színészektől egy másfajta munkamódszert igényelt, rendezői részről pedig izgalmas kihívásokat jelentett: hogyan lehet a 21. században új formáról beszélni, amikor már mindent megcsináltak előttünk? Az előadás feszegeti a határokat és korlátokat néző és a színpad között, egy térként kezelve az egész színháztermet, ami számos (technikailag is) izgalmas jelenetet szült. A díszlet lecsupaszított, egy tó atmoszférája lengi be az egész termet, de végig nem lehet elfelejteni azt, hogy színházban vagyunk!


Molnár Gusztáv, Trepljov: „Eddigi színészi pályafutásom egyik legizgalmasabb kihívása Trepljov szerepének megformálása. Bár egy előadás létrehozása összehangolt csapatmunka, azért a színész feladata sokszor magányos. Ez a szerep azért rendkívül fontos számomra, mert minden mondatával, minden megjelenésével valami olyan problémát hív elő, ami emberként, de főleg színészként a leginkább foglalkoztat. Csehov esetében, aki mérnöki pontossággal írta meg ezt az összetett dramaturgiájú darabot, folyton azon kell dolgoznom, hogy a kimondott mondatok a lehető legigazabbak legyenek. Olyan ez, mint egy zenemű. Rengeteg hangszer különböző hangjaiból áll össze, csak Csehov nem adott hozzá kottát. Magunknak kell rájönnünk, hogy éppen az adott pillanatban milyen hangszerrel kell belépni, hogyan kell behangolni. És ha ez összeáll, akkor szimfónia születhet”.


„Elég szívesen írom, noha sokat vétek a színpad törvényei ellen. Komédia, három női szerep van benne, hat férfiszerep, négy felvonás, tájkép (kilátás a tóra); sok beszélgetés az irodalomról, kevés cselekmény, öt pud szerelem".” (Csehov arról tudósít 1895-ben, hogy komédiát készül írni)

„Hát befejeztem. Forte kezdtem, és pianissimoval végeztem, a színpadi művészet minden szabályával szemben. Kisregény lett belőle.” (Csehov feljegyzéseiből)

A két előadás kapcsán októberben beszélgetéssorozat is indult a játék/szín programja keretében, mely az évad során felmerülő kérdéseket, a két különböző rendezői koncepciót, a darab sokszínűségét járja körül. A két rendező, Kiss Csaba és Rusznyák Gábor kötetlen beszélgetésben tárja nézőink elé az elemzések és próbafolyamatok különböző stációit, és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A beszélgetést az előadások dramaturgjai, Dancsecs Ildikó és Cseh Dávid vezetik. (Legközelebbi időpont: 2013. december 10, 18. óra Játék/szín)