A Rendező Ugrik Be Az Erdély-Tündérkert Előadásba

A Rendező Ugrik Be Az Erdély-Tündérkert Előadásba

Keszég László frissen bemutatott saját rendezésébe, az Erdély-Tündérkertbe ugrik be március 12-én, csütörtökön és 14-én szombaton.
A Miskolci Nemzeti Színház produkciójában három szerepet is játszó Görög Lászlót helyettesíti, aki műtétje miatt nem tud színpadra lépni.
Keszég László rendezését beválasztották a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjába, amellyel a Miskolci Nemzeti Színház már harmadik éve képviseli magát a legrangosabb hazai színházi seregszemlén.


Március 11-én szerdán is beugró művészt láthat miskolci közönség: A víg özvegy előadásba Cascada szerepébe a még lábadozó Molnár Sándor Tamást helyettesíti a más alkalmakkor Danilovics Danilót is alakító Ódor Kristóf.