Egymásért való létezés – 200. évadát zárta a Miskolci Nemzeti Színház

Bicentenáriumi évadát zárta június 13-án a Miskolci Nemzeti Színház. A 2023-2024-es ünnepi évad eredményeit, kihívásait és emlékezetes pillanatait idézték fel az évadzáró társulati ülésen, ahol a teátrum kollégáit is díjazták az évadban nyújtott teljesítményükért.

– Vitathatatlan, hogy az elődeitek büszkék lennének rátok. Amilyen intenzitással és odaadással csináltátok végig ezt az évadot, az példaértékű – kezdte gondolatait Béres Attila igazgató a Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén. Szerinte az a fajta egymásért való létezés, amely jellemzi a társulatot, az nem csupán a 200. ünnepi évad sajátja. – Ez a közösség ilyen. A járványhelyzet és energiaválság cseppet sem könnyű évei után ez a társulat talpara ugrott és harcra kész volt. Büszke vagyok arra, hogy ez egy ilyen színház. Büszke vagyok arra is, hogy ezt mások is látják. Az Európai Színházi Uniónak 2023 novemberétől tagjai vagyunk, jó néhány előadásunkat látták az unió tagjai, akiktől az a visszajelzés érkezett, hogy az a fajta együtt-játszás, ami itt tapasztalható, az Európában is egyedülálló – méltatta a társulatot Béres Attila.

Veres Pál, Miskolc polgármestere Laurence Olivier Oscar-díjas színész, rendező gondolatait idézte a színház 200. évadának záró társulati ülésén. „Hiszek a színházban, mint a gondolat ragyogásának legfőbb hirdetőjében. (...) Hiszem, hogy egy nagyvárosban - de még egy kisvárosban vagy faluban is - egy kiváló színház külső látható jele egy belső ígéretes kultúrának.” – Én hiszem, hogy ez így van itt is. A mi színházunk nem csupán látható jel, nem csak gyertyaláng, hanem inkább egy csillagos égbolt ragyogása. Egy olyan ragyogás, mely térben és időben egyaránt tartósan és messze világít. Miskolc egy olyan kincsesláda, hogy melybe vakon belenyúlván bármit fogunk is meg, kincs kerül a kezünkbe. A mi kincseink nem ékszerek, aranytárgyak, hanem emberek, alkotóközösségek. Olyanok, mint a Miskolci Nemzeti Színház és társulata, mely egyik legdrágább kincsünk. Önök a mi kincseink, azt hiszem, ezt minden miskolci nevében mondhatom – köszönte meg a társulat munkáját Veres Pál.

Az ünnepi évad sok szempontból meghatározó volt a miskolci teátrum életében. Olyan neves társulatokat fogadott a színház, mint a Comédie-Française és a bukaresti Bulandra színház. 2023. november 19-től Európa legfontosabb színházi szövetségének, az Európai Színházi Uniónak lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház, így egyedüli magyarországi színházként van jelen a színházi unióban.

A színház idén is elindította saját közönségszavazását, ahol a nézők szerint az évad Legjobb színművésznője Rudolf Szonja, az évad Legjobb színművésze Rózsa Krisztián volt, az évad Legjobb előadásának pedig a Rusznyák Gábor rendezésében készült A szálemiek című előadást választották. A társulati szavazáson a teátrum dolgozói is leteszik voksukat egy-egy kollégájuk mellett az évad során nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. A Legjobb zenekari művész Lakatos Attila mélyhegedűs lett, aki A tatárok Magyarországban előadásban szólaltatta meg a mongol nagykövettől kapott morin khuur hangszert, ami a tradicionális mongol hangzást biztosította a produkcióban. A Legjobb énekkari művész Kacsenyák Gábor lett, aki zenekarával, a Here We Are-ral a 2024-es A Dal című műsor elődöntőjéig jutott Együtt egyedül című dalukkal, és akinek jóvoltából az Ivanov című előadásban szívszaggató dallamok csendülnek fel. A Legjobb táncművész idén Kepess Boglárka volt a társulat szerint, aki A szerelem hatalma című előadás főszerepét táncolhatta el. Az Évad színművészének Rózsa Krisztiánt választotta a miskolci társulat.

Idén a Legjobb műszaki kolléga Kulcsár Gábor színpadmester lett, az évad Legjobb kulisszák mögött kollégájának Kertész Ágnest, a női szabótár vezetőjét választották, a Legkedvesebb nézőtéri dolgozó díját pedig Szárazné Margóka vehette át. A színház vezetősége által odaítélt Spiritus-díjat Tóth Krisztián Tibor műszaki vezető-helyettes érdemelte ki az évadban nyújtott kiemelkedő munkájáért, a Művészeti Tanács Díját pedig Farkas Beáta nemzetközi kapcsolatokért felelős művészeti titkár, fesztiválmenedzser kapta. Két új Örökös tagot avatott idén a színház: Kerekes Valéria színművésznőt és Pusztai Rita nézőtéri felügyelőt.

Díjak, elismerések az évadban:

A miniszter félrelép – Legjobb előadás (DOTTORE-DÍJ), VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza (rendező: Keszég László)

Feketeszárú cseresznye – Legjobb előadás, Városmajori Színházi Szemle (rendező: Szőcs Artur)

Lajos András – Legjobb férfi főszereplő (Feketeszárú cseresznye), Városmajori Színházi Szemle

Simon Zoltán – Peremartoni Krisztina saját alapítású díja, Városmajori Színházi Szemle

Simon Zoltán – jelölés: Színikritikusok Díja 2023: A „K” ügy című előadásban nyújtott alakításáért (rendező: Rusznyák Gábor)

Megyei Prima-díj – Miskolci Nemzeti Színház

Keresztes Sándor – Aase-díj

Harangozó Lili – 2024 Legjobb női táncművésze Színházi táncos kategóriában (a Magyar Táncművészek Szövetségének díja)

Lajos András – Déryné díj

Osváth Tibor énekkari művész: „A Civilek Támogatásáért” díj

Az évad számokban:

Az ünnepi évadban 9058 db bérletet értékesítettünk, és 486 előadást tartottunk. Összesen közel 135 000 néző tekintette meg előadásainkat, valamint 78 tantermi előadásra, és 7 vendégelőadásra is sor került idén.

Megtiszteltetés volt, hogy idén ellátogatott Miskolcra a Comédie-Française társulata a Tartuffe című előadásukkal, a bukaresti Bulandra színház a Művészet című előadást hozta el, valamint a Nemzeti Színház, a Nézőművészeti Kft., és az Orlai Produkciós Iroda előadásait is láthatta idén a miskolci közönség.

Vendégjátékok az évadban:

Vidor Fesztivál: A miniszter félrelép

Városmajori Szabadtéri Színpad: Feketeszárú cseresznye

Városmajori Szabadtéri Színpad: Babaház (Nóra)

Csokonai Nemzeti Színház: A kékszakállú herceg vára (2 előadás)

Dr. Kemény Ferenc Körcsarnok, Eger: Feketeszárú cseresznye

Nemzeti Táncszínház: Vörös napló – Marilyn Monroe története (a Miskolci Balett előadása)

2024. szeptember 7-én a Gyévuska című előadás lesz látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szemle Plusz programsorozat keretében

Jubilálók az évadban:

25 éve a színházban:

Dr. Bakos Tibor – zenekari tag

Homovics András – rendész

Kincses Károly – színművész
Molnár István – diszpécser

Petróné Balogh Judit – jelmezasszisztens

Kurucz Zsuzsanna – énekkari művész

30 éve a színházban:

Király István – festő

45 éve a színházban:

Máhr Ági – színművésznő

Pusztai Rita – nézőtéri felügyelő

A 2024-2025-ös évad bemutatói:

Nagyszínház:

Zerkovitz Béla: CSÓKOS ASSZONY – operett (rendező: Szőcs Artur)

bemutató: 2024. szeptember

William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA – tragédia (rendező: Béres Attila)

bemutató: 2024. október

Ken Ludwig: PRIMADONNÁK – bohózat (rendező: Keszég László)

bemutató: 2024. november

Ruggero Leoncavallo: BAJAZZÓK – opera és Cser Ádám: ATELIER – opera (ősbemutató) (rendező: Szabó Máté)

bemutató: 2025. január

Peter Weiss – Richard Peaslee: MARAT/SADE – zenés színmű (rendező: Rusznyák Gábor)

bemutató: 2025. március

Kamaraszínház:

Fazekas Mihály – Hajós Zsuzsa: LÚDAS MATYI – zenés mesejáték (rendező: Markó Róbert)

bemutató: 2024. szeptember

John Millington Synge: A NYUGAT CSÁSZÁRA – rémbohózat (rendező: Ascher Tamás Kossuth- és Jászai-díjas)

bemutató: 2024. október

MAYERLING – táncjáték – A Miskolci Balett előadása (koreográfus: Kozma Attila)

bemutató: 2024. november

Weöres Sándor: A KÉTFEJŰ FENEVAD – történelmi panoptikum két részben (rendező: Szőcs Artur)

bemutató: 2024. december

Lőrinczy Attila: AZ ÜVEGCIPŐN TÚL avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította Sipos úr szívét? – kortárs magyar vígjáték (ősbemutató) (rendező: Keszég László)

bemutató: 2025. február

Nyikolaj Erdman: AZ ÖNGYILKOS – vígjáték (rendező: Szabó Máté)

bemutató: 2025. március

HÁRY JÁNOS – táncjáték–gyermekelőadás – A Miskolci Balett előadása (koreográfus: Kozma Attila)

bemutató: 2025. április

Játékszín:

Alexandru Popa: A PÓK HÁLÓJÁBAN – kortárs színmű (rendező: Rusznyák Gábor)

bemutató: 2024. szeptember