Együttműködést Kötött A Rádió-M És A Miskolci Nemzeti Színház

Együttműködést Kötött A Rádió-M És A Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház és a Rádió-M korábbi együttműködését most egy szerződés megkötésével is megerősíti. Béres Attila színházigazgató, és Tóth-Szántai József a rádió ügyvezető igazgatója kiemelt médiatámogatói szerződést írtak alá a Helynekem MNSZ szalonjában.

 

A Rádió-M műsoraiban kiemelt helyen szerepelnek a színházi programok, események. Az évek óta nagy sikerrel futó színházi magazin is folytatódik, így a megye lakói naprakész információkat kaphatnak a teátrum életéről, programjairól a rádióból is. Tóth-Szántai József, a Rádió-M ügyvezető igazgatója szerint ezzel az együttműködéssel a színház ismét kiléphet saját falain kívülre, és utat találhat a színházszerető rádióhallgatókhoz. – Miskolcon a helyi rádió mindig is fontosnak tartotta a kulturális élet legmeghatározóbb szereplőjét bemutatni, és napi szinten tájékoztatni a lakosokat az aktuális programokról. A hetente jelentkező színházi magazin kapcsán beérkező telefonos megkeresések, illetve a Facebook üzenetek azt bizonyítják, hogy a hallgatók kíváncsiak a kulisszatitkokra. Ebben a műsorban pedig első kézből, a rendezőktől és színészektől hallhatnak a próbafolyamatokról, az előadásokról, és a színházban zajló munkáról – mondta Tóth-Szántai József.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója hozzátette, rendkívüli dolog az, hogy egy kereskedelmi rádió közszolgálati feladatokat is betöltve, támogatja a teátrumot. A Miskolci Nemzeti Színház arra törekszik, hogy előadásaival, programjaival pezsgővé tegye a város kulturális életét, hogy tartalmas, igényes szórakozást nyújtson a város lakóinak. Sokat hallgatva a rádiót tudom, hogy a Rádió-M célja is ugyanez.  S mivel céljaink azonosak, nagy öröm számomra, hogy összefoghatunk. Összefoghatunk a városért, a rádióhallgató és színházszerető közönségért. A színházi magazin színvonalas beszélgetései, a rendszeres programajánlók nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók közelebbről is megismerjék Magyarország első kőszínházát, a 192 éves Miskolci Nemzeti Színházat.