Klasszikusok, kortárs történetek és látványos zenés produkciók a miskolci színház következő évadában

Kihirdette 2026–2027-es évadát a Miskolci Nemzeti Színház. A teátrum a következő szezonban is a műfaji sokszínűségre és az erős alkotói víziókra épít: a klasszikus és kortárs művek találkozása mellett markáns rendezői látásmódok határozzák meg az évad arculatát.

A Nagyszínpadon Móricz Zsigmond: Sárarany című művének színpadi adaptációja nyitja az évadot, amelyet Szőcs Artur rendez. Szintén Szőcs Artur állítja színpadra Osztrovszkij: Erdő című darabját, amely szatirikus formában beszél egy értékeit vesztett világ működéséről.

Az ünnepi időszak meghatározó előadása lesz a Miskolci Balett produkciója, Csajkovszkij: Diótörő című balettje, amelyet Kozma Attila koreográfiája tesz különlegessé. A zenés színház kedvelőit a Valahol Európában musical várja, amelyet Béres Attila rendez; a történet a háború utáni kiszolgáltatottság és emberség kérdéseit helyezi fókuszba.

Az következő évad opera bemutatója Cilea: Adriana Lecouvreur című műve lesz, Cser Ádám zenei vezetésével, Rusznyák Gábor rendezésében, amely érzékenyen vizsgálja a művészi lét és a magánélet határterületeit. A könnyedebb hangvételt képviseli a világsikerű bohózat, a Ma este megbukunk, amelyet Keszég László állít színpadra, és a színházcsinálás abszurd helyzeteiből építkezik.

A Kamaraszínházban a Miskolci Balett Gárdonyi Géza: Ida regénye című művének adaptációját mutatja be Kozma Attila koreográfiájával. Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán című darabját Kovács Dániel Ambrus rendezi, aki humorral és érzékenységgel közelít a barátság és a morális döntések kérdéseihez.

Heinrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége című művéből készült előadást Keszég László rendezi, míg Nádas Péter: Rémtörténetek című regényének adaptációját Rusznyák Gábor viszi színre, a hétköznapi élet rejtett feszültségeit feltárva. Jaroslav Hašek klasszikusát, a Svejk című regényt Ascher Tamás rendezi, groteszk humorral és éles társadalomkritikával.

A Játékszín előadásai közül Yasmina Reza: Művészet című darabját Szabó Máté állítja színpadra, míg Tankred Dorst monumentális művét, a Merlin, avagy a puszta ország című előadást Hegymegi Máté viszi színre, aki először rendez Miskolcon, különleges színházi formanyelvvel. A klasszikus történetet kortárs kontextusba helyező Deep fake (Amphitryon) szintén Szabó Máté rendezésében készül.

A bérletek megújítására május 15-től május 30-ig van lehetőség. A teljeskörű bérlet értékesítés kezdete június 2.

NAGYSZÍNPAD

Móricz Zsigmond

Sárarany

színmű

Rendező: Szőcs Artur

Bemutató: 2026. szeptember

 

Móricz Zsigmond örökértékű regénye a Sárarany 1911-es megjelenésekor nagy szenzációt keltett, és hatalmas példányszámokat ért el, minden egyéb nagyszerűsége mellett legfőképp azért, mert a kor szemérmesebb irodalmi szokásaihoz képest módfelett nyíltan beszél a testi szerelemről.

Főhőse, a zsellérsorból való Turi Dani, egy rendkívül agilis, ellenállhatatlanul vonzó, nagy hatású férfi, aki fékezhetetlen energiával igyekszik megszerezni mindent, amit csak lehetséges; nőket, földet, vagyont. Ambíciói nem pusztán személyesek; történelmi igazságtételt is szeretne szolgáltatni a helyi arisztokrácia által kisemmizett parasztságnak, ám ezzel a szándékával magára marad.

A Sárarany egy nagyszabású kudarc története, voltaképpen egy magyar paraszti környezetbe helyezett shakespeare-i léptékű királydráma...

 

Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij

Erdő

vígjáték

Rendező: Szőcs Artur

Bemutató: 2026. október

 

Osztrovszkij az Erdőben egy, a látszólagos morál mögé búvó kisszerű, anyagias világot ábrázol szatirikusan.

Az Erdő főszereplője egy öregedő földbirtokos özvegyasszony, aki, hogy egy fiatalember iránti kései szenvedélyének hódolhasson, elherdálja és feléli férjétől örökölt vagyonát – vagyis az erdőit – és a törvényesnek mondott örököst, a férj unokaöccsét kisemmizi.

A kiszemelt, nincstelen fiatalember előtt nagy lehetőség nyílik, hogy anyagi jövőjét megalapozza, és ő, aki addig szép unokahúgának udvarolt, ennek nem is tud ellenállni.

A történet fő ellenpontja, a képtelen és mulatságos helyzeteket kiprovokáló két vándorszínész, akik akármilyen kisemmizettek, mégis a szabadság megjelenítői ebben a kicsiny, zárt világban, ahová megérkeznek. Számukra a színház igazi menedék, sőt olykor még akár templom is a szólás és önkifejezés lehetőségétől megfosztott világban...

A rendező által elképzelt előadásban a szerzett zene és a kórus segítségével szimbolikusan megelevenedik a címben szereplő erdő is...

 

Pjotr Iljics Csajkovszkij

Diótörő

balett

Koreográfus: Kozma Attila

Bemutató: 2026. november

 

Marika karácsonyeste egy különleges diótörő fabábot kap ajándékba keresztapjától, Drosselmeyertől. Hamarosan mély álomba szenderül és varázslatos kalandok hosszú sorában lesz része. Az álomban először a szoba csatatérré változik és a félelmetes Egérkirály fenyegeti a lányt, de a diótörő fabáb életre kel és Marika segítségével legyőzi a támadót. Ezek után közösen látogatnak el az ifjú hős birodalmába, Cukorországba. Itt újabb csodálatos élményekben lesz részük. Közben hatalmas pelyhekben hull a hó. Csajkovszkij csodálatos zenéje repít bennünket keresztül ezen a varázslatos történeten. A Miskolci Balett ezzel az előadással kedveskedik a következő évadban a gyermek és felnőtt nézőinek.

Közreműködnek a Miskolci Balett, a Miskolci Nemzeti Színház zenekara, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tánctagozatos növendékei.

 

Dés László - Nemes István – Böhm György - Korcsmáros György - Horváth Péter

Valahol Európában

musical

Rendező: Béres Attila

Bemutató: 2026. december

 

Milliónyi éhes gyerek bitangol Európa szerte.

Nincs mit enniük, nincs hol aludniuk.

Nem tudnak írni, olvasni, nem tudják mi a zene, mi a szeretet.

A II. világháború után elárvult, éhező, csavargó kölyökbandák csatái a túlélésért, valamint az őket romos kastélyába befogadó idős zeneszerző morális megvesztegethetetlensége kiélezett konfliktusok sokaságát okozza, miközben a szerencsétlen fiúknak az őket üldöző hatóságokkal is meg kell küzdeniük.

A Dés László szívhez szóló melódiáival kísért történet örökérvényű példázat hűségről, emberségről, hősiességről, összetartozásról és szeretetről.

 

Francesco Cilea

Adriana Lecouvreur

opera

Rendező: Rusznyák Gábor

Bemutató: 2027. február

 

Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operája a verizmus egyik legfinomabb, leglíraibb megnyilatkozása, amely érzékenyen egyensúlyoz szenvedély és melankólia között. A mű a színház varázslatos, mégis könyörtelen világába vezet, ahol a szerepek és a valódi érzelmek határai elmosódnak. Főhőse egy ünnepelt színésznő, Adriana, aki a színpadon magabiztos és ragyogó, ám a magánéletben esendő és sebezhető. Cilea zenéje gazdag, áradó dallamokkal és érzékeny hangszereléssel követi a lélek rezdüléseit. Az áriák és duettek nem pusztán virtuóz megszólalások, hanem bensőséges vallomások is. Az opera világában a fény és az árnyék folyamatosan egymásba játszik, ahogyan a dicsőség és a magány is. Adriana története így nemcsak egy művész sorsa, hanem az önfeladás és a tiszta érzelmek drámája is.

 

Henry Lewis – Jonathan Sayer – Henry Shields

Ma este megbukunk

bohózat

Rendező: Keszég László

Bemutató: 2027. április

 

A Ma este megbukunk az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb londoni Broadway bohózata, melyben egy kétbalkezes amatőr színtársulat valami vidéki művelődési házban egy hátborzongató krimit mutat be.

A darab egyszerre igyekszik elmesélni egy szerelmi gyilkosság történetét, ugyanakkor a tipikus angol abszurd humor elemeivel bepillantást enged a színházi munkába, pontosabban annak paródiájába.

Fergeteges bénázások sorozatát láthatjuk, azokat a rettenetes színpadi pillanatokat, amikor egy előadásban minden rosszul sül el, amikor a díszlet összedől, a színész elfelejti a szövegét, amikor a nélkülözhetetlen kellék éppen nincsen kéznél, vagy épp a színészi féltékenység erősebb, mint a szerepformálási szándék...

 

KAMARASZÍNHÁZ

Gárdonyi Géza

Ida regénye

balett

Koreográfus: Kozma Attila

Bemutató: 2026. szeptember

 

Az Ida regénye Gárdonyi Gézának nem történelmi, hanem a néhány, inkább lélektani jellegű műve közül való, “szerelmesregény”.

Főhősei: egy fiatal, apácazárdából kicsapott gazdag leány, Ó Ida és Balogh Csaba újságíró, reménybeli festőfestőművész, az ő egymásra találásuknak lehetünk tanúi. Érdekházasság köttetik közöttük, mely kezdetben hideg és távolságtartó. Ida büszke és zárkózott, míg Csaba érzékeny művészlélek. De ahogy telnek a napok, hetek, a két fiatal lassan megismeri egymást és nem kevés bonyodalom közepette szerelmesek lesznek egymásba.

Láthatjuk, hogy az igazi szerelem nem mindig azonnal születik meg, hanem idővel, türelemmel, őszinteséggel, és hogy a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

 

Ulrich Hub

Nyolckor a bárkán

mese

Rendező: Kovács Dániel Ambrus

Bemutató: 2026. szeptember

 

Réges-rég, egy messzi-messzi jégmezőn élt három pingvin. Jóban voltak, rosszban voltak, halat ettek, beszélgettek, unatkoztak, verekedtek, mindig hárman.

Aztán cseperegni kezd az eső… Első cseppjeivel megérkezik Galamb is, az égi üzenettel: a dolgok odáig fajultak, hogy a Teremtő most nyom egy resetet: özönvíz formájában tisztára mossa a földgolyót. A jó hír viszont, hogy Noé állatmentő bárkáján, amely pontban nyolckor kihajózik, minden állatfaj egy-egy párját megilleti két beszállójegy.

Igen ám, de a pingvinek hárman vannak! Mi legyen most? Kik jutnak fel, és ki maradjon lent? A harmadik vesszen oda? Egy belső hang azt mondja: ez mégse járja! Valamit tenni kell!

S a három totyogó pingvin fellázad az isteni terv ellen. Vagy érte épp?

Ulrich Hub kortárs ifjúsági darabja sok szeretettel, értőn, humorral járja körbe a barátság, a hűség, a belső morális iránytűnk meglétének kérdéseit.

A több díjat elnyert dráma szerte a világban számos helyen aratott már nagy sikert.

 

Heinrich Böll – Bereményi Géza

Katharina Blum elvesztett tisztessége

színmű

Rendező: Keszég László

Bemutató: 2026. október

 

A Nobel-díjas Heinrich Böll 1974-es világsikerű regényének – mely a színmű alapjául szolgált – sokatmondó alcíme is van: „Miből származik az erőszak, és hova vezethet?”

A nyugatnémet anarchista diákmozgalmak idején játszódó történet egy ártatlan fiatal nő kálváriáját meséli el, aki egy éjszaka összeszerelmesedik egy férfival, akiről kiderül, hogy terrorista bankrabló, és ennek nyomán önhibáján kívül a mindent felőrlő hatalmi/politikai gépezet, és a gátlástalan, szenzációhajhász bulvársajtó karmai közé kerül.

A becsületéért folytatott harc teljességgel reménytelen; a kegyetlen üldöztetés felőrli Katharina idegeit, és a feltartóztathatatlan folyamat tragédiák sorozatához vezet...

 

Nádas Péter

Rémtörténetek

kortárs magyar rémtörténet

Rendező: Rusznyák Gábor

Bemutató: 2026. december

 

A Dunakanyarban egy vízparti faluban néhány nap történései sűrűsödnek egymásba. Helyiek és „pestiek” történetei ezek. Szavaikból egy közösség finom, mégis feszültségekkel teli szövete rajzolódik ki. A cselekményt a bűn, s az ahhoz fűződő viszony, valamint a normál hétköznapokban megjelenő Gonosz szervezi. Az a hely ez, ahol a beszéd egyszerre összeköt és eltávolít, feltár és elfed. Itt a „rémtörténet” nem rendkívüli esemény, hanem maga a hétköznap. És talán éppen ezért olyan nyugtalanítóan ismerős.

Nádas Péter regényének színpadi változata azt a törékeny határt vizsgálja, ahol az egyéni döntések és a közösség hallgatása találkozik. Mit kezdünk azzal, ami bennünk formát keres, de nehezen nevezhető meg? Hol válik a nézés és a hallgatás részvétellé?

 

Jaroslav Hašek

Svejk

vígjáték

Rendező: Ascher Tamás

Bemutató: 2027. február

 

Nehéz idők, fokozódó nemzetközi helyzet, háború. Utólag mindig könnyebb megítélni, mikor, mi lett volna helyes. Keressük a túlélés lehetőségeit, de hiába. Kétségbeesett kisemberek maradunk a történelem viharában.

Nem úgy, mint Svejk, a rendíthetetlen, az örök optimista. Mintha nem is a pillanatban élne, hanem a végtelenben, az emberiség összes történetében. Nem fél semmitől, hiszen mindig van mit mesélnie, és van, aki meghallgatja.

Hašek regénye - a Monarchia, azaz a jelenlegi Közép-Európa abszurd galériája - békaperspektívából mesél történelmünk egyik traumatikus korszakáról. Sajátos, groteszk humora és társadalomkritikája ma is célba talál. Nem beszél nagyszabású stratégiáról, következményekről, tettesekről és áldozatokról. A bűnös hatalmasoknál fontosabb a sodródó, tehetetlen kisember.

 

JÁTÉKSZÍN

Yasmina Reza

Művészet

vígjáték

Rendező: Szabó Máté

Bemutató: 2026. szeptember

 

Tabula Rasa.. Arisztotelész írja a lélekről, hogy olyan, mint az üres tábla. Erről aztán sokat vitatkoztak azóta. Ahogyan három barát, akik között az egyikük által méregdrágán megvásárolt fehér alapon fehér festmény miatt valódi hadiállapot alakul ki. És persze ott a harmadik barát, aki középen állva ott találja magát egy elvi alapokon felkarvart érzelmi viharban, ami megkérdőjelezi az eddig biztonságos alapokon nyugvó barátságukat. A hatalmi viszonyok felszínre törnek, a szövetségek, a hűség, a lojalitás megkérdőjeleződik, és mindez újra formálja a három férfi egymáshoz, a művészethez, valamint a pénzhez való viszonyát, és önmagáról való eddigi gondolkodását. Yasmina Reza darabja világszerte az egyik legtöbbet játszott kortárs vígjáték.

 

Tankred Dorst

Merlin, avagy a puszta ország

színmű

Rendező: Hegymegi Máté

Bemutató: 2027. február

 

A népszerű, számos művészeti ágban feldolgozott Artúr király és a Kerekasztal legendája, azt gondolhatnánk, már aligha mondhat újat a nézőknek. De a 20. század második felében alkotó német író, Tankred Dorst monumentális színdarabja olyan megközelítést ad, ami egyedülálló. Személyes, kifejezetten családi drámák találkoznak nagy történelmi eseményekkel, politikai döntések, eszmék egyes életsorsokkal. Mindez tele humorral és nagy költői képekkel, mély gondolatokkal és abszurd, olykor nevetséges helyzetekkel. Ebből a képeskönyvből kiindulva készíti el első előadását Miskolcon Hegymegi Máté rendező és alkotócsapata, amiben a mozgásszínház, az élőzene és a próza egyenrangú kifejezőezközként segíti a történet elmesélését: Merlin, a varázsló küldetéséről, Artus király felemelkedéséről és bukásáról, a gyönyörű Ginevra királyné és Sir Lancelot reménytelen szerelméről, Parzival próbatételéről, a lovagok hőstetteiről és esendőségéről, valamint egy asztalos küzdelméről, akit azzal bíznak meg, hogy alkossa meg a világ legnagyobb, kerek asztalát, ami ráadásul a közepén lyukas és ki is kell férjen a műhely ajtaján.

 

 

 

Heinrich von Kleist

Deep fake

(Amphitryon)

copy paste

Rendező: Szabó Máté

Bemutató: 2027. április

 

Napi szinten tapasztaljuk, ahogyan a deepfake kibillent minket az igazság érzékeléséből, megtéveszt érzelmi vagy társadalmi helyzetekben. 2500 évvel ezelőtt írtak először Amphitryonról, a sikeres hadvezérről, akinek feleségét Jupiter, az istenek királya az ő alakjában elcsábította. És ha ez nem lenne elég, Merkur, az égiek hírnöke (vajon erről is mik juthatnak eszünkbe?) a hadvezér szolgájának, Sosiasnak a bőrébe bújik. Hogy ez milyen válságot okoz, felkavaróan drámai mélységű (deep), tehát igazi (vagy fake: hamis) komédiát írt Kleist, amit átdolgozott Gáspár Ildikó, és ezt most a miskolci társulatra igazítják a jelen feldolgozás alkotói.