Közlemény - Október 5-Ig Elhalasztjuk Előadásainkat

Közlemény - Október 5-Ig Elhalasztjuk Előadásainkat

Tisztelt Nézőink, Kedves Barátaink!

Kockázattal, és elengedhetetlenül fontos tapasztalattal járó felelős döntést kellett hoznunk. 2020. szeptember 23-án a színház minden munkatársán elvégeztettük az akkreditált PCR tesztet, melynek eredménye több munkatársunknál pozitív lett. Ennek következményeképpen értesítjük Önöket, hogy október 5-ig színházunk minden előadását el kell halasztanunk.


Köszönjük az aggódó és biztató szavakat, mi is igyekszünk bátorítással szolgálni, de talán elárulhatjuk: most nehéz. A járvány megfoszt minket legfőbb eszközünktől, a színház lényegétől, a közösségi együttléttől, az Önökkel való találkozástól. Ugyanakkor tudnunk kell, ez is egy találkozás. Közösen éljük át a hiányt. Az hiányzik ugyanis, ami fontos. Tudni ezt, megrázó és felemelő tanulság. Olyan hátszél, amihez már csak a vitorlát kell felvonni.


Addig is:

A színház - együttműködve az illetékes hatóságokkal, a kulturális államtitkársággal és Miskolc Megyei Jogú Várossal, mint fenntartóval - a jelenleg érvényes járványügyi protokoll szerint jár el. A közel 200 éves színház belső tereinek szakszerű fertőtlenítése már zajlik. Az elmaradó előadásokra megváltott jegyek szeptember 28-tól visszaválthatók a színház jegypénztárában vagy átcserélhetők egy későbbi előadásra.


Leírhatatlanul sokat jelent az a törődő figyelem, amit a kialakult helyzetben kapunk Önöktől! Közösen éltük meg az eddigieket, tudnunk kell most is, hiszen a színház is erre tanít évezredeket túlélve: nem vagyunk egyedül.


Megértésüket és türelmüket köszönjük!