Márciusban Újabb Felvételi Táncművészeti Képzésre!

Újabb felvételi fordulót hirdet táncművészeti képzésére a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium, kortárs-, moderntánc és néptánc szakirányon.

 

A felvételi vizsga során a jelentkezők bepillantást nyerhetnek a későbbi képzés folyamatába, megismerkedhetnek az intézménnyel és az oktatókkal. Azon gyermekek jelentkezését is várjuk, akik már elküldték jelentkezésüket más intézményekhez, de szívesen kipróbálnák, milyen színházi közegben, tapasztalt színpadi táncosoktól elsajátítani a szakma fortélyait.

 

A képzés célja:

 

A Miskolci Nemzeti Színház, a Miskolci Balett és a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium együttműködésében táncművészeti szak indul szeptembertől Miskolcon.  A képzés során a Miskolci Balett kiemelkedő táncosaitól és pedagógusaitól tanulhatnak a diákok, felkészítést kapva nem csak a tánc, de a színház világára is. Az együttműködés nem titkolt célja az utánpótlás-nevelés: az iskolát elvégző táncművészek a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett művészeinek új generációját jelenthetik, így a tehetséges diákok elhelyezkedési lehetősége is biztosított. Minden érdeklődőt várnak március. 26-án a szeptemberben induló képzés felvételi vizsgájára.

 

Bővebb információ a felvételivel kapcsolatban:

 

www.bartokmiskolc.hu

Facebook: Bartók Béla zene- és táncművészeti szakgimnázium, Miskolc

Email: bartokmiskolc65@gmail.com

Tel: 46/412-871, 46/412-807

 

A jelentkezési lapok innen tölthetőek le: www.bartokmiskolc.hu

A jelentkezéshez előzetes telefonos regisztráció szükséges: 2018. március. 23. 14 óráig

  

Felvételi tájékoztató a 2018/2019. tanév

Táncművészeti képzésére

 

Időpont:

2018. márc. 26. 10.00

Érkezés: 9.00-tól

 

Helyszín:

Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Fazekas utca 6.

Miskolc 3525.

 

Felvételi vizsga menete:

1.Alkalmassági vizsga:

- pályaalkalmassági és esztétikai (alkati és fizikai adottságok) felmérés

- egészségügyi alkalmassági igazolás, melyet, a felvételit megelőzően szakorvos állít ki, és a felvételire szükséges hozni

2.Gyakorlati vizsga:

- képességfelmérés és a mozgással összefüggő készségek vizsgálata egy táncóra keretében (modern/jazz, néptánc), mely tánctanár irányításával történik

- saját koreográfia, mozgásetűd bemutatása maximum 1.30 perc, hozott zenére, pendrive-on

 

Ruházat:

- kényelmes, a tánchoz alkalmas dressz, nadrág és trikó

- zokni vagy balettcipő

- törülköző