Meghirdette 2016/2017-Es Évadát A Miskolci Nemzeti Színház

 

A Miskolci Nemzeti Színház 16 új bemutatóval készül a 2016-2017-es évadban. Opera, balett, musical, operett, magyar, angol és lengyel színdarab, görög tragédia, francia bohózat várja a közönséget. A kortárs és klasszikus drámairodalom élvonalából válogatott szövegekkel műfaji sokszínűségre, a társadalmat foglalkoztató kérdések iránti érzékenységre és minőségre törekszünk, ebben látjuk a következő évad sikerének lehetőségét.

 

Béres Attila igazgató elmondta, a Miskolci Nemzeti Színházra, mint az ország legrégebbi kőszínházára nagy felelősség hárul, hiszen nem csak minden társadalmi réteg, de minden korosztály számára is biztosítani kell a minőségi szórakoztatás alternatíváját. Ennek tudatában jött létre a 2016/2017-es évad. – Bízunk abban, hogy a színház szlogenje – Itt a helyem! – egy ilyen színes évadban valóban képes mindenkit megszólítani – mondta a direktor. – Idén két új bérlettípussal is várjuk nézőinket. Nemrég elhunyt színművészeink emlékének szentelve Bősze Györgyről elnevezett Játékszíni bérlet és Csapó Jánosról elnevezett Kamarabérlet is váltható lesz a következő évadban, így is tisztelegve miskolci munkásságuk előtt – tette hozzá Béres Attila.

Miskolc alpolgármestere, Kiss Gábor kiemelte, a Miskolci Nemzeti Színház mindig is különleges helyet foglalt el a kulturális életben, hiszen magas minőségű előadásival országos hírre tett szert. – Ugyanilyen különleges a miskolci közönség is, hiszen nincs még egy olyan város, ahol ennyire szeretnék a nézők a színházukat. Ennek az elvárásnak meg is kell felelni. Az a munka, amely a színház négy játszóhelyén, és a színház falain kívülre kilépve, az iskolákban is zajlik, valamint a színre kerülő művek címei mutatják, hogy a nemzeti színház titulusnak is megfelel a miskolci – mondta Kiss Gábor.

Az évad kiemelten fontos nagyszínházi bemutatója lesz Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye, amelyet Keszég László állít színpadra. A Nagyszínház további bemutatói között találjuk Szabó Máté rendezésében A bolygó hollandit, amely a 2016-os Szegedi Szabadtéri Játékokkal való közös munka révén jön létre, illetve a Béres Attila rendezte operettet, a Viktóriát, amelyet a budapesti Operettszínházzal való hosszú távú együttműködés részeként tűz műsorára a teátrum. Musical bemutatókkal is készül a színház: a La Mancha lovagját Keszég László rendezi, míg egy musicalslágerekből álló Téli Musical Gála is lesz jövőre Szőcs Artur rendezésében. Ugyanő állítja színpadra Feydeau A hülyéje című bohózatát is, szintén a Nagyszínházban.

A Kamaraszínházban mutatja be a színház Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című színművét Béres Attila rendezésében, Rusznyák Gábor pedig Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig című művét állítja színpadra. Mohácsi János is dolgozik Miskolcon jövőre: ő Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját rendezi majd. Természetesen gyermekelőadást is bemutat jövőre a színház: ezúttal Fodor Sándor Csipike az óriástörpe című meséje kerül színpadra Szabó Máté rendezésében. A fiataloknak pedig egy kortárs angol szerző, Mark Haddon izgalmas A kutya különös esete az éjszakában című színművét hozza el Lukáts Andor, aki újra rendezőként tér vissza Miskolcra.

A miskolci Játékszínben is különleges bemutatókra kerül sor jövőre, így példul Szőcs Artur fiatalosan újjáértelmezett módon, zenés bacchanáliaként állítja színpadra Euirpidész Bakkhánsnők című antik tragédiáját. Jövőre Miskolcon vendégeskedik emellett Harangi Mária rendező, aki Parti Nagy Lajos A Bandy-lányok című zenés komédiáját jegyzi majd, de a színház fiataloknak is ad lehetőséget jövőre: a k2 Színházból ismert Benkó Bence és Fábián Péter rendeznek egy új, általuk megírt drámát A ma esti előadás címmel.

 

Idén négy éves a Miskolci Balett, amely nagy utat tett meg 2013-as alapítása óta. Az együttes sok munka árán folyamatosan fejlődött az elmúlt években, és olyan nagysikerű előadásokat hozott létre, mint a Hamupipőke, a Férfiak, nők, Fellini, a Fenevadak, vagy az idei évadban A nagy Gatsby és a QUIXOTE. Nagyon sokszínű repertoár jött létre, amelynek előadásaiban a táncosok és alkotók bebizonyították, hogy a Miskolci Balett az egyik legfontosabb fiatal táncegyüttes ma Magyarországon! A következő évadban új arcokkal, új koreográfusokkal, új stílusokkal és gondolatisággal folytatják munkájukat. Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője izgalmas Anna Kareninát koreografál a Kamaraszínházban, egy olyan produkció keretében, amely közös vállalkozás az egri Gárdonyi Géza Színház táncegyüttesével. A nemzetközi hírű Gergye Krisztián is eljön Miskolcra: kísérleti táncdarabbal is jelentkezik jövőre a Játékszínben Harlequinade címmel!

 

Az új évadban is megrendezzük hagyományos fesztiválokat, ám új időpontokban! Februárban tartjuk a jövő évi Határtalan Napok Fesztivált, amelyben valamely határon túli város kultúráját és történetét ünnepeljük a meghívott színházi előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken és kiállításokon keresztül. Áprilisban pedig az ötödik SZEM (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) Fesztiválra kerül majd sor, ahol ismét találkozhat a közönség tehetséges magyar és külföldi színművészetet tanuló hallgatók előadásaival, amelyek mellett kiállításokat, workshopokat és szakmai beszélgetéseket is tart majd a színház.

 

Az iskolák és a színház közötti, évek óta működő kapcsolatot jövőre is tovább erősítjük. Népszerű tantermi színházi előadásainkat, így a Szociopolyt, A pirézeket, a Csendes óceánt és a Klamm háborúját igyekszünk még több intézménybe eljuttatni. A színház művészei elhagyják néhány órára a színház épületét, hogy elvigyék produkcióikat a miskolci iskolákba, hogy új, szokatlan módon találkozhassanak a miskolci fiatalokkal, és hogy a fiatal közönség előadásokat láthasson olyan problémákról, amelyekkel mindennapi életük során is találkozhatnak.

 

Május 7-én kóstoljon bele a színház társulatával a következő évadba!

 

Ahogy az előző években már megszokhatták a miskolciak, idén is látványos, mozgalmas szabadtéri programokkal hirdetjük jövő évi bemutatóinkat – mondta el Szabó Máté művészeti vezető. Ezúttal május 7-én várjuk majd a Déryné-kertbe az érdeklődőket, ahol elkészítjük az Évad tortáját! Délelőtt a gyerekeké lesz a főszerep: arcfestés, jelmezpróba, kakaókoncert és mesesarok várja a kicsiket. Este pedig látványos épületfestés és örömkoncert Dolhai Attilával és a társulattal a Déryné kertben. Az esti koncert közönségét megajándékozzuk az évad karkötőjével – hangsúlyozta Szabó Máté.

Május 7-én kezdődik a bérletújítás és a bérletvásárlás is. Számos kedvezménnyel és ajándékkal várjuk aznap a vásárlókat: A május 7-én bérletet váltó nézőink közül egy szerencsés nyertes visszakapja bérlete árát. Sorsolás az esti koncert után. Az első 10 bérletvásárlót pedig ajándékcsomaggal jutalmazzuk a Libri jóvoltából. Idén megéri bérletet váltani, hiszen jövő évi bérleteseink 20% kedvezménnyel vásárolhatnak a Libri miskolci üzleteiben!

 

 

 

 

 

Részletes programok:

 

Május 7. Az Évad Tortája - Itt a helyem!

 

Délelőtti programok kicsiknek és nagyoknak!

 

Gyerekeknek: Arcfestés, jelmezpróba

 

10:00-11:00    Mesesarok: Hallgasd meg színészeink kedvenc meséjét!

A pillanat művészete: spontán absztrakciók a vásznon – Varga Zoltán színművész festőperformansza

11:00-12:00    Évadnyitó Szabadtéri Kakaókoncert: A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának műsora

12:00-12:30    Musical mesék: Rajzfilmslágerek és musical dalok művészeink előadásában Közreműködik: a Miskolci Balett

12:30-13:00    Látványcukrászda a Falánk Fanny cukrászda jóvoltából: Kóstolj bele a következő évadba! Színészeink feltálalják a 2016-2017-es Évad Tortáját.

 

Esti programok:

 

21:30-21:45    Víziók az új évadról: Évadindító fényfestés

21:45-23:00    Örömkoncert a társulattal: Népszerű slágerek és ízelítő a következő évad zenés darabjaiból

Fellép: a Játszd újra, nem! a színház házizenekara

Sztárvendég: Dolhai Attila