„Megrágjuk A Deszkát És Kiköpjük A Hóra!”

Négy bemutató egy hétvégén: hideg és forró vígjáték, dráma és tánc a Miskolci Nemzeti Színházban

Györgyi Anna először játszik Miskolcon, Görög László először látható igazi prózai szerepben, Kocsis Pál először próbál ebben évadban. Mindhárman A vágy villamosa főszereplői. Rusznyák Gábor rendezői pályafutása alatt másodszor birkózik meg Molière-rel, az elsővel nem volt elégedett. Szőcs Arturt most rendező szerepben üdvözölhetjük: a német fenegyerek Marius von Mayenburg gubancos történetét oldja elénk, Kozma Attila koreográfus pedig egy miskolci csavargóval és egy szenvedélyes, sötét női alakkal foglalkozik.

„Egy művelt, intelligens nő mérhetetlen gazdaggá tudja tenni egy férfi életét.” Furcsa lehet, hogy miért kell ennek szentelni egy 2,5 órás darabot. Ez A vágy villamosa a Miskolci Nemzeti Színházban arról fog szólni, hogy az érzékenység és a lelki gazdagság szemben áll a világ brutalitásával, pillanatnyi élvezetivel és az azonnali hatásokkal. Ebben a történetben elvérzik a műveltség, az érzékenység, az idea. Ezek a dolgok vesztésre állnak ebben a világban, de valahogy elbizonytalanítják az erőt, a pénzt, az élvezeteket. Feltesszük a kérdést, hogy biztosak vagytok benne, hogy az az élet, amit ti erősek, gazdagok, kíméletlenek éltek, az egy teljes élet? Biztosak vagytok ebben? Nekem erről szól ez a darab. Ez az előadás megerősíti a nézőket abban, hogy az életet nagyon nehéz bizonyos értékek mentén végig élni, de ha mégis sikerül, gazdaságot ad ez a fajta életszemlélet, gondolkodásmód. Egyik legboldogabb próbaidőszakomat töltöm. Egy ajándéknak fogom fel.
(Kiss Csaba - rendező)

Kiss Csaba mindig törekszik arra, hogy személyes legyen a történet, amit színpadra visz. Nem szeret karaktereket látni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, mintha kihúznák a szőnyeget a lábunk alól. Nem hasznosíthatunk színészi eszközöket. Ebből az következik, hogy mi nem egy zsánertörténetet szeretnénk eljátszani prototípusokkal. Itt majd megérkezik a nő, aki mindenkit szembesít: saját magával, az életével és a hazugságaival. Egy olyan nő, aki úgy él, hogy önazonos. Nem az a lényeg, hogy mit tett, hanem, hogy miért tette. Nem hagyja magát beledöngölni a betonba. A szövegkönyvem elejére ez van írva: Nem hagyja magát Blanche… és Anna sem. Ezt csak így odaírtam.
(Györgyi Anna - színésznő)

Sok emberrel vagyok körülvéve, akikkel még nem dolgoztam. Hogyha egy ember sokáig van egy helyen, megszokja a többieket, ami egyébként nem jó. Most minden pillanat figyelés, minden pillanat felfedezés.  Az első pár napban fáztam a próbákon, pulóverben is. Egy hete elmúlt. Izzadok. Melegem van.
(Kocsis Pál - színész)

Két dologért szeretném megrendezni a Dandin Györgyöt: az egyik az, hogy van egy lelkiismeret furdalásom Molière-rel szemben: amikor végeztem a főiskolán, Molière Képzelt betegét rendeztem. Sokáig nagy sikerrel ment a Pesti Színházban. De én rossznak tartottam, és ezért utána nem is igazán akartam Molière-t rendezni. De most mégis még egyszer nekifutok, hátha most nem fogunk csúnyán elválni egymástól.
(Rusznyák Gábor – rendező)

Hat év Pécs, egy év Szombathely után, itt Miskolcon abban látok óriási lehetőséget, hogy összeverődött hat olyan rendező, akiket én tehetségesnek tartok, és nagyon szeretek velük dolgozni, és úgy látom, hogy van egy közös akarat, ami mindenkit motivál. Ettől lehet ez jó, mert itt olyat csinálunk, amit színháznak neveznek, amit nagyon sok helyen próbálnak elengedni ma már. Itt születhet egy olyanfajta műhelymunka, ami hosszútávon meghatározhatja talán az egész magyar színjátszás struktúráját. Remélem, hogy ez a csapat még alakulni fog és egyre jobbá válik… és hátha létezhet az, hogy vidéken is van olyan színházi élet, amire odafigyelnek máshol is. Ne csak az legyen, hogy a színészek Budapestre vágyódnak. Vágyódjanak Miskolcra is.
(Zayzon Zsolt – színész Clitandre a Dandin Györgyben)

Nincs még tapasztalatom, de megnyugtató, hogy az látszik, hogy valamilyen módon együttgondolkodás folyik a rendezőkkel és a színészekkel. Nincs ez az ostoba hierarchia, ami hosszú távon mindent szétbombáz. Nagyon megnyugható, hogy együtt vagyunk már most. Mindenki a legjobbat akarja. Mindenki.
(A 162 centis Czakó Julianna – színésznő – Claudine a Dandin Györgyben)

A Forint Miskolcról beszél, az összes problémájáról, amiért ezt a várost az emberek szeretik, amitől összetartanak. A Yerma után muszáj megcsinálnom. Muszáj erről az őrületes vágyról beszélnem, ami a szerelem, ami elpusztítja saját magát.
Forr, bugyog az egész színház. Egymást bátorítjuk. Erre vágyik az ember éveken keresztül, hogy igazi alkotó közösségben legyen. Nagyon izgalmas most a Miskolci Nemzeti Színház tagjának lenni.
(Kozma Attila – A „Forint” / Médeia koreográfus rendezője)

Hogy mi az esszenciája A hideg gyermek című darabnak? Úgy éreztem, mint rendező, hogy az utolsó kép, amikor Léna végignézi, hogy a tengerbe belesétál… az egy nagyon pontos pillanat. Le kellett utaznom Ciprusig, hogy fel tudjam fogni, hogy ez miről is szól. Hogyha van ez a négy pár, aki ennyire hajszolja a boldogságot, akkor biztos, hogy az esszenciája a darabnak, az tulajdonképpen… És akkor rájöttem…! A hideg gyermek attól hideg gyermek, hogy meglepetés, és ha én azt most elárulnám, akkor lelőném a poént az előadásban.
(Szőcs Artur – A hideg gyermek rendezője)

Teljesen átlagos emberek vannak összezárva egy kávézóban. És az az érdekes, hogy ebből lesz egy dráma.
(Bohoczki Sára – színésznő Léna A hideg gyermekben)

A hideg gyermekben megtudjuk, „mi” a Nolde: egy észak-németországi szürrealista festő (a Brücke-csoportból Emil Nolde). Megtudjuk, hogy van egy Poligám nevezetű kávézó. Itt zajlik a történet. Párkapcsolatok… Hogy a kapcsolatok mennyire lehetnek hidegek, jó értelemben véve melegek, az majd kiderül.
Az nagyon jó, hogy ezek a fiatalok idejöttek Budapestről Miskolcra. Nem ismertünk senkit, de az első próbáktól kezdve, szinte azonnal közös nevezőre jutottunk, és azóta töretlenül dolgozunk együtt. /Szegedi Dezső – színész Henning A hideg gyermekben/
Számtalan bemutató lesz/van ebben az évben. Egy picit fáradt ugyan mindenki, de élvezzük és beindította mindenkinek az agyát. Mindenkinek az arcán az látszik, hogy úgy él, úgy dolgozik, ahogy mindig is vágyta. És én csak azt kívánom, hogy jövőre is 18 bemutató legyen, mert eszméletlen az a pozitív energia, ami itt az emberek között működik.
(Rusznák András – színész - Erika A hideg gyermekben)

Más energiák érkeztek. Nekem az a legjobb az egészben, hogy kikerülök a fiatal miskolci színészek kategóriájából, mert most már vannak fiatalabbak is. Most az történik itt, hogy megrágjuk a deszkát és kiköpjük a hóra. Önbizalom van, az nagyon jó, ami az első komoly feladatnál elmúlik mindenkinek, de remélem, ez az energia kitart.
(Fandl Ferenc - színész)



A havi 60-62 előadást játszó Miskolci Nemzeti Színház a 189. évadában, a következő négy premierjére is várja nézőit december első hétvégéjén!