Színházunk Intenzívebb Kapcsolatot Kíván Kialakítani A Helyi Cégekkel

Levél valamennyi Miskolci Cég- Vállalkozás Vezetőjének!

Tisztelt Cégvezető!

Sikeresen zárta a Miskolci Nemzeti Színház új vezetése az első színházi évadát. Kiemelt célkitűzésünk volt, hogy műsortervünkkel, előadásainkkal, új fesztiváljainkkal, rendezvényeinkkel elnyerjük a színházszerető közönség bizalmát, valamint hogy minél több gyermek, fiatal és felnőtt látogasson el a színházunkba.

Céljaink között szerepelt továbbá, hogy a Miskolci Nemzeti Színház programkínálatával megkérdőjelezhetetlen szerepet töltsön be a város és a térség kulturális kínálatában, hogy a családok, iskolai, munkahelyi közösségek, baráti társaságok egyaránt megtalálják értékrendjüknek megfelelő kínálatot.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a közönség érdeklődéssel fogadta törekvésünket és ez a kiemelkedő nézőszámban is megmutatkozott.
A soron következő években intenzívebb kapcsolatot kívánunk kialakítani a városban működő cégekkel, vállalkozásokkal is egy komplex együttműködési forma, szponzorációs rendszer bevezetésével, melyben az együttműködés lehetőségeinek széles skáláját kínáljuk fel. Ebben a kínálatban éppúgy szerepel a színházjegyvásárlás, mint egy-egy előadás-, ügy- szponzorációja, a színházszerető magánemberek önkéntes munkája, vagy mint a Miskolci Nemzeti Színház Hivatalos Beszállítója cím meghirdetése, de helyt kap a kínálatban a Miskolci Páholy új formája, és keressük azokat a cégeket is, amelyek szívesen ajánlják fel a társasági adójuk egy részét a Miskolci Nemzeti Színház támogatására.


Tisztelt Leendő Partnereink!

A fenti célok sikeres megvalósítása érdekében kérjük, a csatolt véleménykutató kérdőív visszaküldésével segítsék munkánk hatékonyságát. Célunk, hogy minden partnerünk a számára legmegfelelőbb együttműködési formát alakíthassa ki a Miskolci Nemzeti Színházzal. Meggyőződésünk, hogy az együttműködés mindkét fél számára kölcsönösen értékes és hasznos lesz. A kérdőív mellett csatoltan megküldjük a Miskolci Nemzeti Színház 2013/2014 évi műsorfüzetét.

A kitöltött kérdőívet kérjük, július 30-ig küldjék vissza a Miskolci Nemzeti Színház címére ( 3525 Miskolc, Déryné u 1.) vagy elektronikus úton a kortvelyesi@mnsz.eu e-mail címre.
Bízunk abban, hogy kezdeményezésünk felkelti érdeklődésüket, és az Önök cégét is a Miskolci Nemzeti Színház Partnerei között üdvözölhetjük

Segítő támogatásukat előre is köszönjük!

Kiss Csaba igazgató és Körtvélyesi Zsóka az MP szakmai vezetője