Újra Miskolci Előadás A Poszt-On: 3 Év Alatt A Negyedik

Újra Miskolci Előadás A Poszt-On: 3 Év Alatt A Negyedik

Kihirdették a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) versenyprogramját, amelyben immár harmadik éve helyet kap a Miskolci Nemzeti Színház, idén az Erdély-Tündérkert előadás utazik Pécsre júniusban.

Keszég László rendező egy korábbi interjúban így indokolta a darabválasztást, és azt, hogy Móricz regényéből készített Ari-Nagy Barbara dramaturggal közösen egy előadást: Móricz a legnagyobb, maradandó és örökzöld. Nagyon alapos, történelemkönyvként is olvashatjuk az Erdély-trilógiát, és így az első részét, a Tündérkertet is. Ugyanakkor, mint minden író, nemcsak a valóságot, de a lehetőségeket is alapul veszi, és mindebbe nagyon színesen szövi bele a kalandot. Így lesz a regénye egyszerre precíz és olvasmányos. Azért pont ezt a művét választottam, mert úgy gondolom, ebből lehet a legjobban leszűrni, miben is élünk ma – anélkül, hogy direkt aktualizálásba fognék. Nem megfeleltetni szeretnék, hanem megérteni.”


A színházi szakma legrangosabb seregszemléjén az elmúlt két évben sikerrel szerepelt a miskolci teátrum, 2013-ban A vágy villamosa (rendező: Kiss Csaba), 2014-ben A tanítónő  (rendező: Rusznyák Gábor) és a Woyzeck (rendező: Béres Attila) előadások jutottak el a POSzT-ra, ahonnan mindkét évben Lovas Rozi hozta el a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Stella és Tóth Flóra megformálásáért.