Utolsó Előadások Májusban, Közönségtalálkozóval!

Utolsó Előadások Májusban, Közönségtalálkozóval!
Májusban utolsó alkalommal láthatják a nézőink a Miskolci Nemzeti Színház több előadását. Vannak köztük olyanok, amiket idén mutattunk be, de vannak olyanok is, melyeket két éven keresztül nagy sikerrel játszott a társulat nemcsak Miskolcon, hanem az ország különböző pontjain.

Akinek még nem volt lehetősége megnézni, vagy éppen még egyszer eljönne, mert szerette, akkor a májusi előadások az utolsó lehetőségek erre. Ne szalasszák el!

Az előadások után alkalom nyílik egy személyes beszélgetésre is az alkotókkal. Ezzel egy olyan hagyományt szeretnénk elindítani a színház életében, melynek keretei között nézőink személyesen is feltehetik kérdéseiket, megfogalmazhatják gondolataikat, elmesélhetik élményüket. Reméljük, hogy ezzel még közelebb kerülhetünk egymáshoz!

Anton Pavlovics Csehov: Sirály (Kamara) – május 30. 19 óra
Csehov komédiának jegyezte, a színházak azonban mindenhol tragédiának játsszák. Szomorú történet sok nevetéssel.


Anton Pavlovics Csehov: Másik sirály (Csarnok) – május 30. 19 óra

Beteljesületlen szerelmek, meddő unalom és magány… Vágy valami jobb, valami szebb iránt.