Kezdődik a Kilátó-díj szavazás

KILÁTÓ-DÍJ (Alapítva 2012)
A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a tavalyi évadban alapított Kilátó-díjat.

Az elismerésre a miskolci teátrum tizenhárom fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat nem csak a társulat színészei döntenek majd, hanem a publikum, az ÉSZAK olvasói és az Európa Rádió hallgatói is.

Szerepre is várjuk a voksokat

Újdonság, hogy a tavalyi évadhoz képest idén nemcsak színészre, hanem bizonyos alakításokra is lehet voksolni, tehát arra vagyunk kíváncsiak, hogy Önnek melyik színész melyik alakítása tetszett a legjobban.

Partnerünk az Észak és az Európa Rádió

Március 24-től május végéig az ÉSZAK munkatársa az alakításaikról fogja faggatni az ifjú színészeket. A nevek alatt találják az interjúkat.

Mi Brézai Zoltánt kértük fel, hogy készítsen pár perces interjút a jelölt színészekkel:
Pásztor Pál
Bohoczki Sára

Az Európa Rádióban pedig kéthetente Papp Andrea, Művészbejáró c. műsorában hallhatnak páros interjút a jelölt színészekkel:
Első interjú: február 25. 10 óra, Czakó Julianna és Pásztor Pál
Második interjú: március 11. 10 óra, Bohoczki Sára és Molnár Gusztáv
Harmadik interjú: március 25. 10 óra, Szabó Irén és Simon Zoltán
Negyedik interjú: április 8. 10 óra, Simkó Katalin és Ódor Kristóf

Szavazzanak!

Kísérjék figyelemmel az interjúkat, és május végén szavazzanak! A szavazólapokat hamarosan feltöltjük, de ha már most megvan a kedvencük, írják meg ki tetszett Önöknek az évadban és melyik szerepben. Ide várjuk: fodor.krisztina@mnsz.eu

A jelölt színészek és nagyobb szerepeik:


Bohoczki Sára – Nyina (Sirály – Kamara) és Rebecca (Rosmersholm)
Még mindig találok új színeket

Czakó Julianna - Eliza Doolittle (My Fair Lady) és Nyina (Sirály – Csarnok)
Két szerepálom egyetlen évadban

Dénes Viktor – Mikkamakka (A négyszögletű kerek erdő), Orvos (Woyzeck)
Mikkamakkától az őrült orvosig

Fritz Attila – Zordonbordon (A négyszögletű kerek erdő), Frici (Veszett fejsze)
Csak a tétlenséget tűri rosszul

Lovas Rozi – Tóth Flóra (A tanítónő), Mása (Sirály – Csarnok)
Folyamatosan épül bennem a szerep

Märcz Fruzsina - Fruzsi (Veszett fejsze)

Molnár Gusztáv – Trepljov (Sirály – Kamara), Nono, Perelláék 11 éves kisfia (Az ember, az állat és az erény), Guszti (Veszett fejsze)
"Akkor most már kevesebb tűzzel égek?"

Ódor Kristóf – Frédi (Lili bárónő), Idomeneus, krétai király (Holdbeli csónakos)
Színész a misszionárius szerepében

Pásztor Pál – A tanító (A tanítónő), Alcide Chanal (Kézről kézre)
Mindkettőben megtalálta, amit tud

Rusznák András – Trepljov (Sirály – Csarnok), Coustouillu, a politikus (Kézről kézre), Vitéz János (Holdbeli)
“Mindig újra be kell járnom az utat…”

Simkó Katalin – Marie (Woyzeck)
Esendő állapot: egyedül van önmagával

Simon Zoltán – Ezreddobos (Woyzeck), Medvefia (Holdbeli csónakos)
Naiv, tiszta fiú... és vadállat

Szabó Irén - Eliza Doolittle (My Fair Lady), Pávaszem (Holdbeli csónakos)
A színházban a néző mindig ajándék

A facebookon is szavazhat! <<<

Vissza

Két fesztiválon is díjazták Harsányi Attilát!

Újabb díjat kapott Harsányi Attila, ezúttal az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon nyerte el a legjobb férfi színésznek járó közönségdíjat a Gogol: Egy őrült naplója alapján színpadra írt Popriscsin című...

Tovább

Kiosztották az idei POSZT díjait!

Harsányi Attila színművészt és a Béres Attila rendezte A chicagoi hercegnőt is díjazták a POSZT-on!Az ünnepélyes díjátadó gálára ma este került sor. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díjával a...

Tovább

Évadzáró társulati ülés a színházban

„Kevés város büszkélkedhet ilyen színházzal” – Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház   A tavalyi évadhoz képest négyezerrel több, összesen 139.304 nézőt szólított meg a...

Tovább