A Don Giovanni meghallgatáson összesen 58 énekest hallgattunk meg. Mindenki jól teljesített, nagyon
köszönjük a részvételt, reméljük máskor is szívesen jönnek majd
hozzánk. A Don Giovanni nehéz operának számít a műfajában, de
szerencsére a jelentkezők nem okoztak csalódást. Minden szerepre külön írtunk
ki meghallgatást. Olyan jó volt a mezőny, hogy három
szereposztást tudtunk kiválogatni a jelentkezők közül. Természetesen
akkor lesz végleges eredmény, ha a rendező Szabó Máté és a zenei vezető
Cser Ádám beleegyezésével végleges szereposztást hirdethetünk. Mindenkit
értesíteni fogunk a döntésünkről.
Érdekesség a meghallgatással kapcsolatban, hogy volt olyan óra,
amikor csak Donna Annák énekeltek, folyamatosan hatan, és volt egy fiús
óra is, sőt fiús két óra is! Angliából is iderepült egy énekesnő,
Hollandiából is érkezett egy jelentkező – korábban volt egy svéd
jelentkező is, ő végül lemondta betegség miatt. De az ország minden
pontjáról érkeztek énekesek: Szeged, Debrecen, Pécs, Veszprém, Kaposvár
és persze Budapestről is.
Dicséret a kórusunk tagjainak is, akik
szép számmal jelentkeztek és tisztességgel meg is állták helyüket a
mezőnyben. Nehéz nap volt a szeptember 23-i mindenkinek –
zongorakísérőnknek, Rákai Andrásnak is – de megérte, mert Mozart
legszebb operájának áriáit nem lehet elégszer meghallgatni, és jó
énekeseket hallgatni külön öröm mindig.
Reméljük, hogy a kiválogatott szereposztásokat élvezni fogják a nézőink is. Bemutató: 2014. január 18.
Várunk majd mindenkit szeretettel!
Don Giovanni - Meghallgatásokat tartottunk!
Októberi jegyek
Kedves Közönségünk!Az októberi jegyek értékesítése szeptember 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése szeptember 15-én 10 órakor kezdődik.Az októberi műsor megjelenése...
TovábbHatalmas városünnep a színház tiszteletére – 200. évadát kezdi a Misko
1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát. Kétszázadik évadát...
TovábbSzeptemberi jegyek
Kedves Közönségünk!A szeptemberi jegyek értékesítése augusztus 21-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése augusztus 22-én 10 órakor kezdődik.A szeptemberi műsor megjelenése...
Tovább