Itt az első miskolci siker a POSZT-on!

A Miskolci Nemzeti Színház Don Giovanni előadásának jelmezeiért és néhány más színház produkciójához tervezett munkáiért lett az év jelmeztervezője Füzér Anni. Az év díszlettervezője címet Cziegler Balázs nyerte el. A díjátadót szombaton tartották az elmúlt két színházi évad legjobb, legérdekesebb jelmezeit, díszleteit bemutató kiállítás megnyitóján, a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Füzér Anni a Miskolci Nemzeti Színház Mozart: Don Giovanni című operaelőadásához, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Tamási Áron: Énekes madár, a budapesti Vígszínház Presser-Adamis-Déry-Pós: Popfesztivál 40, továbbá a Vígszínház és a Pesti Színház Szép Ernő: Vőlegény című darabjának jelmezei révén részesült az elismerésben.
A szakmai szavazás alapján Cziegler Balázs a székesfehérvári Vörösmarty Színház Bulgakov: Mester és Margarita című előadásához tervezett díszletével nyerte el a díjat.
Balla Ildikó jelmeztervező művész, a tárlat kurátora bejelentette, hogy a közönségdíjat Rózsa István díszlettervező és Varjas Zsófia jelmeztervező kapta a 2013-as kiállításra érkezett mintegy 900 internetes és helyszíni közönségszavazat alapján.

A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága az idén szervezte meg ötödik alkalommal a Látványtér elnevezésű tárlatot, elsősorban színházi látványtervezők részvételével. A kiállításnak június 20-ig helyet adó pécsi Művészetek és Irodalom Házában huszonegy tervezőnek, valamint a Magyar Állami Operaház fejdíszkészítő műhelyének az elmúlt két színházi évad előadásaihoz készült látvány- és jelmeztervei, makettjei láthatók, ezt jelmezek, előadásfotók, installációk egészítik ki. A tárlat a színházi vizuális művészet jelentőségét szeretné tudatosítani. Célja annak bemutatása, hogy a kiállított művek jelentős része képző- és/vagy iparművészeti alkotásként is értelmezhető.
Vissza

Októberi jegyek

Kedves Közönségünk!Az októberi jegyek értékesítése szeptember 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése szeptember 15-én 10 órakor kezdődik.Az októberi műsor megjelenése...

Tovább

Hatalmas városünnep a színház tiszteletére – 200. évadát kezdi a Misko

1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát. Kétszázadik évadát...

Tovább

Szeptemberi jegyek

Kedves Közönségünk!A szeptemberi jegyek értékesítése augusztus 21-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése augusztus 22-én 10 órakor kezdődik.A szeptemberi műsor megjelenése...

Tovább