Cserhalmi Sára sikere a Varsói Filmfesztiválon

Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című rendezése győzött az idei, 28. alkalommal megrendezett Varsói Filmfesztivál (WFF) elsőfilmes versenyében.

Cserhalmi Sára miskolci munkái között a Mi és Miskolc című életútjáték filmje, valamint a 189. évad című televíziós magazinműsor említhető meg.

A tíznapos nemzetközi filmszemlén több mint 200 filmet vetítettek a világ közel 50 országából. Az elsőfilmes versenyben 15 pályakezdő között indult a magyar alkotó, aki rendezői vizsgafilmjével személyesen mutatkozott be Varsóban. A nemzetközi közönség előtt júliusban Karlovy Varyban debütált film főszerepeit Cserhalmi György és Derzsi János alakítja.

Gratulálunk!









Drága besúgott barátaim

Színes, magyar filmdráma, 90 perc, 2012

Rendező: Cserhalmi Sára
Író: Cserhalmi Sára, Paizs Miklós
Operatőr: Reich Dániel, Divinyi Gábor
Producer: Pusztai Ferenc, Márk Iván, Csernai Judith
Koproducer: Rebekka Garrido, Bosnyák Miklós

Szereplők:
Derzsi János (Pásztor János)
Cserhalmi György (Czettl Andor)
Györgyi Anna (Anna)
Keres Emil (Gyula bácsi)
Benedek Miklós (Dezső)
Mácsai Pál (Szerkesztő)
Csuja Imre (Tartótiszt)
Schneider Zoltán (Doktor)
 
A rendszerváltozás után, amikor a titkosszolgálati adatok nyilvánossá váltak, a középkorú Czettl Andor (Cserhalmi György) egy nap elmegy a levéltárba, hogy elolvassa a róla készült jelentéseket. Megdöbbenve tapasztalja, hogy nemcsak megfigyelési jegyzőkönyvek készültek róla, de egyenesen a legjobb barátja, Pásztor János (Derzsi János) súgta be őt.

Forrás: Kulturpart.hu és Port.hu
Vissza

Októberi jegyek

Kedves Közönségünk!Az októberi jegyek értékesítése szeptember 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése szeptember 15-én 10 órakor kezdődik.Az októberi műsor megjelenése...

Tovább

Hatalmas városünnep a színház tiszteletére – 200. évadát kezdi a Misko

1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát. Kétszázadik évadát...

Tovább

Szeptemberi jegyek

Kedves Közönségünk!A szeptemberi jegyek értékesítése augusztus 21-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése augusztus 22-én 10 órakor kezdődik.A szeptemberi műsor megjelenése...

Tovább