Szeptember 17-én újra Színházak éjszakája!

A Miskolci Nemzeti Színház idén is csatlakozik a Színházak éjszakája rendezvénysorozathoz. Szeptember 17-én este nyolc órától egészen éjfélig megnyílik a színház az érdeklődők előtt. A teátrum játszóhelyein, a Nagyszínházban, a Kamaraszínházban, a Csarnokban, a Játékszínben és a próbatermekben a művészeti tanács öt tagja öt különböző előadást próbál. A program végén pedig a legtöbb statisztával elkészült színházi jelenet világrekordját állítják föl.

 

A látogatók minden előadásba betekinthetnek, meglesve a kulisszák mögötti világot és megismerkedve egy darab készülésének különböző fázisaival. Az ember tragédiája, a Viktória, a Kivilágos kivirradtig, a Bakkhánsnők , a Csipike, az óriástörpe és az Anna Karenina című táncjáték próbái mellett a Miskolci Nemzeti Színház zenekara is meglepetés produkcióval készül, különleges helyszínen, a festőtárban.


Szintén rendhagyó elem a programban egy képzőművészeti licitháború. Májusban a Színházünnepen Varga Zoltán egy festőperformansszal lepte meg a közönséget. A képzőművészetben is jeleskedő színművész utólag Tavasz címre keresztelt képe, a művészt érő spontán hatások alapján, a nézők előtt született meg a vásznon. Erre a képre lehet vakon licitálni a Színházak éjszakáján. Arra kérik a közönséget, írják fel egy cetlire, mennyit ajánlanak a festményért, és dobják be egy lezárt urnába nevével, címével és telefonszámával együtt. Az est végére összesítik az ajánlatokat, és a legmagasabb licit nyeri el az alkotást!


A Színházak éjszakájának zárásaként világrekordra készül a Miskolci Nemzeti Színház. Keszég László Az ember tragédiája Francia forradalom képét állítja színpadra minden jelenlévő segítségével. A színház teljes társulata, az énekkar, zenekar és a balett mellett minden néző is szereplője lesz a hatalmas jelenetnek, így állítva fel a legtöbb statisztával elkészült színházi jelenet világrekordját.

 

A programokon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a szinhazakejszakajamnsz@gmail.com e-mail címen lehet névvel, lakcímmel, e-mail címmel és telefonszámmal, szeptember 7-én 10 órától szeptember 15-én éjfélig. A jelentkezéseket beérkezési sorrendben fogadja a színház, az első 350 regisztráló vehet részt a programon!
Vissza

Áldott ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

Áldott ünnepeket és színházi élményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a Miskolci Nemzeti Színház társulata!...

Tovább

Ajándékozzon színházélményt bármilyen alkalomra!

Ajándékozzon színházélményt! Mi is lehetne jobb ajándék, mint egy emlékezetes este? Ráadásul hazánk első kőszínházának gyönyörű falai közt! Lepje meg szeretteit, barátait színházélménnyel, csempésszen a...

Tovább

Elmaradó előadásokkal kapcsolatos ügyintézés

Kedves Nézőink! A novemberre és decemberre érvényes jegyek, bérletek ügyintézési határideje: 2020. december 10. Az elmaradó előadásokra váltott jegyek esetében az alábbi lehetőségek közül...

Tovább