Elhunyt Makay Sándor színművész

Elhunyt Makay Sándor színművész, aki 10 éven át a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja volt

85 éves korában, 2016. december 19.-én elhunyt Makay Sándor színművész. Makay Sándor 1962 és 1972 között volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. Népszerű és szeretett művésze volt a városnak, elsősorban zenés színházi szerepeiért rajongtak a nézők. Volt Alfréd a Denevérben, Tom Miggles a Leányvásárban, Jancsó Bálint a Mária főhadnagyban, Baracs István a Mágnás Miskában, Gábor diák a Gül babában, Freddy Margitai Ági mellett a My Fair Ladyben, Cornelius segéd Máthé Éva és Némethy Ferenc oldalán a Hello Dollyban. De ő volt Osztap Bender A tizenkét szék című komédiában is. Szerette Miskolcot, a színházat, a miskolci közönséget. Egy 2008-ban írt levelében ezt írta: „Sokszor álmodom, hogy még ott vagyok veletek én is, hisz az én életem is ott lett teljes, sikeres és legelsősorban boldog.”
Tagja volt a kaposvári Csiky Gergely Színháznak, a József Attila Színháznak, a Budapesti operettszínháznak. Széles körben ismert lett a Kisváros című filmsorozatban Herczeg úr, a vendéglős szerepében. Az elmúlt évtizedekben ismert és foglalkoztatott szinkronszínész volt, többek között az ő hangján szólalt meg Albus Dumbledore a Harry Potter filmekben. A színházi szakma Aese – és Gobbi-díjjal ismerte el munkásságát. Kiváló karikaturista volt, kollégáiról készített karikatúrái díszítették a József Attila Színház, valamint sokáig a Miskolci Nemzeti Színház klubját is. Két, saját magáról készített rajzával búcsúzunk tőle.


Vissza

Októberi jegyek

Kedves Közönségünk!Az októberi jegyek értékesítése szeptember 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése szeptember 15-én 10 órakor kezdődik.Az októberi műsor megjelenése...

Tovább

Hatalmas városünnep a színház tiszteletére – 200. évadát kezdi a Misko

1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát. Kétszázadik évadát...

Tovább

Szeptemberi jegyek

Kedves Közönségünk!A szeptemberi jegyek értékesítése augusztus 21-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése augusztus 22-én 10 órakor kezdődik.A szeptemberi műsor megjelenése...

Tovább