Beteltek a helyek a színházak éjszakájára!

Szeptember 21-én újra felgördül az a bizonyos függöny a látogatók előtt a Miskolci Nemzeti Színházban. Este 8 órától egészen éjfélig ismét lehetősége lesz a közönségnek betekinteni a teátrum kulisszái mögé, ahol nyílt próbákkal, színházi titkokkal és meglepetésekkel várjuk az érdeklődőket.


Három előadás próbájába is beleshetnek a látogatok szeptember 21-én a Színházak Éjszakáján a Miskolci Nemzeti Színházban. A Kamaraszínházban idei zenés mesejátékunk, A legkisebb boszorkány mutatkozik be, a színes látványvilág nem csak a gyermekeknek lesz izgalmas! Szabó Attila rendező bevezeti a közönséget az előadás készülési folyamatába, színművészeink pedig néhány jelenettel is megörvendeztetik az érdeklődőket. A Don Juan próbái is folynak már, a Szőcs Artur rendezésében készülő előadásba szintén betekinthetnek a színházbarátok. A Katona József Színház rendezője, Székely Kriszta először dolgozik Miskolcon. Edward Albee Nem félünk a farkastól című drámáját viszi színpadra a Játékszínben, ebből is láthatnak néhány részletet szeptember 21-én. Az előadás megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott! A Festőtár is megnyílik a látogatók előtt ezen az estén: Slárku Anett a díszlettervezés rejtelmeibe avatja be a közönséget. Idén sem marad el az igazgatói fogadóóra; Béres Attila igazgatótól bármit kérdezhetnek a nézők! Somhegyi György meglepetéssel készül a színházbejáróknak, erről többet nem árulunk el, de a jókedv biztosan garantált!


A program zárásaként Lajos András és a színház művészeinek zenés-verses produkciója vár mindenkit a Nagyszínházban! Színművészünk rímbe szedte 196. évadunk előadásait, látványos show-val és a hagyományokhoz hűen közös énekléssel zárul majd az este.



Vissza

Októberi jegyek

Kedves Közönségünk!Az októberi jegyek értékesítése szeptember 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése szeptember 15-én 10 órakor kezdődik.Az októberi műsor megjelenése...

Tovább

Hatalmas városünnep a színház tiszteletére – 200. évadát kezdi a Misko

1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát. Kétszázadik évadát...

Tovább

Szeptemberi jegyek

Kedves Közönségünk!A szeptemberi jegyek értékesítése augusztus 21-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése augusztus 22-én 10 órakor kezdődik.A szeptemberi műsor megjelenése...

Tovább