Rusznák András Soós Imre-díjas

A színházi világnap alkalmából a Veszprémi Petőfi Színházban átadták a MASZK Országos Színészegyesület szakmai díjait.
Több más díj között a pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjat Rusznák András, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze kapta.

A Soós Imre-díjat a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a színészek erkölcsi megbecsülése és a társadalmi rangjának emelése céljából a pályakezdő színészek számára.

A Soós Imre "Pályakezdő" díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat. A díjakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége, mint kuratórium ítéli oda. Évente két személy kaphatja.



Rusznák Andrást legutóbb a Padlás Rádiósaként ismerhettük meg, április 14-én pedig Hamlet szerepében debütál.

A Társulat nevében is szívből gratulálunk!

Bővebben a MASZK-díjakról >>>
Vissza

Októberi jegyek

Kedves Közönségünk!Az októberi jegyek értékesítése szeptember 14-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése szeptember 15-én 10 órakor kezdődik.Az októberi műsor megjelenése...

Tovább

Hatalmas városünnep a színház tiszteletére – 200. évadát kezdi a Misko

1823. augusztus 24-én délután 17 órakor kezdetét vette a miskolci színház történelme. Két évszázaddal később, ugyanezen a napon egész napos programokkal ünnepelték a teátrum bicentenáriumát. Kétszázadik évadát...

Tovább

Szeptemberi jegyek

Kedves Közönségünk!A szeptemberi jegyek értékesítése augusztus 21-én 10 órakor kezdődik személyesen jegyirodánkban. Az online jegyek értékesítése augusztus 22-én 10 órakor kezdődik.A szeptemberi műsor megjelenése...

Tovább