Kortársdráma-felolvasóest: Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

HU
Színpadra alkalmazta: Tasnádi István
| BEMUTATÓ: 2018. december 20.

SZEREPOSZTÁS

Szereplő: MÁHR ÁGI

A program vezetője: Sényi Fanni

BŐVEBBEN KEVESEBB

Az előadásról

Nyolcvanas évek, Diósgyőr. Viselhető kapcsolatban („Indulatos ember, de hát kinek nincs hibája.”) sokáig vágyott gyerek születik, de a világra jövetele körül nincs minden rendben. Az anyuka elől sokáig titkolják, mi is történt pontosan – illetve talán soha nem is tudja meg. A szülési komplikációból adódóan a kislányuk, Zsuzsika: beteg. Nagyon. Az édesanya pedig igen fiatal és tapasztalatlan.
A történet középpontjában két meglehetősen kényes, sokáig elhallgatott téma áll: a bántalmazás, illetve az élet súlyos, gyógyíthatatlan beteg gyerekkel. 
Péterfy-Novák Éva harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás. 
Mácsai Pál a könyvről ezt nyilatkozta: "Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet."
Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle.


BŐVEBBEN KEVESEBB

ELŐADÁSOK