Erdély - Tündérkert

Erdély - Tündérkert

rendező

Keszég László

író

Móricz Zsigmond

műfaj

Történelmi Színmű

bemutató

2015. 02. 20.

időtartam

180 perc

„Bethlen Gábor mindig azt mondta, hogy politikát száz esztendőre kell csinálni. De én azt mondom, az a legény, aki ma ki tudja vágni magát. Aki száz évre előre gondol, az őrült.” (Móricz Zsigmond: Erdély)

Az Erdély  - Tündérkert a kitűnő irodalmi alapanyagból kiindulva közös múltunk feldolgozására tesz kísérletet. Báthory Gábor és Bethlen Gábor áll a cselekmény középpontjában, két eltérő jellem, két politikai filozófia, két férfitípus. A regény színpadi változata a móriczi nagytotálnak csupán egy részét tudja kiragadni, mégis megrendítő képet ad az örökös megosztottságról, egy nagy fejedelem születésének történelmi és magánéleti hátteréről.

Az Erdély bemutatója a két évvel ezelőtt színre vitt Móricz-adaptációnk, az Úri muri szellemében készül: egy kitűnő irodalmi alapanyagból kiindulva közös múltunk feldolgozására tesz kísérletet.

Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján színpadra írta: Ari-Nagy Barbara

Szereplők, alkotók

Bethlen Gábor : ZAYZON ZSOLT
Báthory Gábor : HARSÁNYI ATTILA
Imreffy János : SZATMÁRI GYÖRGY
Bethlen Gáborné : GYÖRGYI ANNA Jászai-díjas
Kornis Boldizsár/Weiss Mihály/Pázmány Péter : GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Géczy András : SIMON ZOLTÁN
Kendy István/Szebeni bíró/ Török követ : SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
Nagy András/Székely : SALAT LEHEL
Thurzó nádor/Asszony : MÁHR ÁGI Jászai-díjas
Imreffyné/Tolmács : ULLMANN MÓNIKA
Évuska/Báthory Anna : MÄRCZ FRUZSINA
Kamuthy Farkas/Katona/Paraszt : DÉNES VIKTOR
Báthoryné/Raluca/Iszkender pasa : SZIRBIK BERNADETT
Szebeni hírnök/Szilassy Pál/Szultán : PÁSZTOR PÁL
Toldalaghyné /Asszony/ Scharffeneck jegyző/Román szolgáló : KEREKES VALÉRIA
Basa János/Katona : MOLNÁR RÓBERT

Móricz Zsigmond azonos című regénye alapján színpadra írta: Ari-Nagy Barbara

Díszlet: ÁRVAI GYÖRGY Jászai-díjas
Jelmez: SZŰCS EDIT
Zene: SZESZTAY DÁVID
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA, KESZÉG LÁSZLÓ
Fénytervező: VIDA ZOLTÁN
Ügyelő: EGYÜD TÜNDE
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: RADNAI ERIKA

Rendező:
KESZÉG LÁSZLÓ