Édes Anna

Édes Anna

rendező

Rusznyák Gábor

író

Kosztolányi Dezső

műfaj

Gyilkosság Két Részben

bemutató

2018. 10. 12.

időtartam

180 perc

Anna tizenkilenc éves félénk lány. Faluról került fel Budapestre, most Vizyéknél szolgál cselédként. Rend és tisztaság van lába nyomában, keveset eszik, nem tart szeretőket, alig beszél. Vizyné büszkén mutogatja a szomszédoknak Annát, aki az egyetlen öröme, hiszen gyermekét elvesztette, férje pedig rendszeresen csalja. Anna kilenc hónap tökéletes szolgálat után olyat tesz, amire senki nem számít.

Az Édes Anna Kosztolányi Dezső világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája.

Az adaptációt készítette: Rusznyák Gábor

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.


Szereplők, alkotók

Vizyné: NÁDASY ERIKA 
Vizy Kornél: GÖRÖG LÁSZLÓ Jászai-díjas
Moviszter Miklós: SZATMÁRI GYÖRGY
Moviszterné: SERES ILDIKÓ Jászai-díjas 
Tatár Gábor: VARGA ZOLTÁN Jászai-díjas
Ficsor: FANDL FERENC 
Ficsorné: KEREKES VALÉRIA
Patikárius János: BODOKY MÁRK
Elekes József: SIMON ZOLTÁN 
Stefi: TENKI DALMA
Kosztolányi: FECZESIN KRISTÓF
Kovács Marika: HORVÁTH ALEXANDRA
Druma Szilárd: LAJOS ANDRÁS
Druma Szilárdné: SZIRBIK BERNADETT
Katica: VARGA ANDREA

valamint Robb Horkay Jázmin és Kőhegyi Anna

Díszlettervező: KHELL ZSOLT Jászai-díjas
Jelmeztervező: TIHANYI ILDI
Dramaturg: RUSZNYÁK GÁBOR
Ügyelő: GAZDÓF DÁNIEL
Súgó: FEKETE ZSOLT
Rendezőasszisztens: PÖLTZ JULIANNA

Rendező

Kritikák

"...hol azelőtt az angyal állt a karddal, talán most senki nincs..." - Csatádi Gábor (Pótszékfoglaló)

Cselédbűn - Kollár Zsuzsanna (revizoronline)

Felmagasztosulva - Varga Kinga (prae.hu)

Gyilkosság két részben - Makk Zsuzsa (mezeinezo.blog.hu)

Vörös és fehér - Szekeres Szabolcs (art7.hu)

Színházi esték - Édes Anna - Bujdos Attila (eszak.hu)

Nem, nem, soha - László Ferenc (magyarnarancs.hu)


Videó