Egy Csók És Más Semmi

Egy Csók És Más Semmi

rendező

Szőcs Artur

író

Eisemann Mihály-Halász Imre-Békeffi István

műfaj

Zenés Komédia Két Részben

bemutató

2015. 10. 22.

időtartam

180 perc

Dr. Sáfrány főként a válni (vagy nem válni) kívánó gazdag nők ügyeit intézi. Ügyfelei közé tartozik Annie is, aki enyhén szólva idősödő hitvesétől venne búcsút, mivel az nem teljesíti férji kötelességeit. Annie Sándorral vígasztalódik, és egy romantikus éjszakát tölt el vele a Budapest hotelben. Sáfrány fia, Péter mindeközben kétségbeesetten keres apát saját, a cselédlánytól születendő gyermekének. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy ki is valójában a telefonkönyvből találomra kiválasztott ál-apa...

„ A pénz beszél és az Aki autón járni óhajt című dalok szövegét Füredi Imre írta,  az Amerikában jó dolog a rádió szövegírója Harmath Imre, az Egy diszkrét kis lakás szövegírója Szécsén Mihály”

„Az előadásban Szilágyi László dalszövegei is felhasználásra kerültek.”

 „Az előadás Szilágyi László képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével jött létre.”


Szereplők, alkotók

Annie - CZAKÓ JULIANNA / JANCSÓ DÓRA


Sándor- HARSÁNYI ATTILA 

Dr. Sáfrány - SZATMÁRI GYÖRGY / SALAT LEHEL

Schön Tóni- VARGA ANDREA

Péter- LAJOS ANDRÁS / ÓDOR KRISTÓF  

Teca - SZABÓ IRÉN  

Kulhanek elnök - SALAT LEHEL / SZATMÁRI GYÖRGY / SZŐCS ARTUR

Robicsek - FARKAS SÁNDOR

Robicsekné - NÁDASY ERIKA / JANCSÓ DÓRA

Vrabecz - KOKICS PÉTER 


Manci- PROHÁSZKA FANNI / KECSKEMÉTI EDINA

Krecsák törvényszéki szolga - DINYÉS DÁNIEL / REGŐS ZSOLT

Pincér / Bíró I.-  OSVÁTH TIBOR
Recepciós /Bíró II.- HEGEDŰS RICHÁRD

Díszlettervező:BOROS LŐRINC Zenei vezető:DINYÉS DÁNIEL
Jelmeztervező: SZŰCS EDIT Ügyelő:OREHOVSZKY ZSÓFIA
Dramaturg:SLÁRKU ANETT Súgó:REITER KRISZTINA
Koreográfus:BÁNYAI MIRJAM Rendezőasszisztens: EGYÜD TÜNDE  

Vezényel:
DINYÉS DÁNIEL / REGŐS ZSOLT / CSER ÁDÁM

Rendező:

Videó